Visszatérhet Kulcsár Attila! Újraindul a per?

Pénzcentrum
2009. november 2. 09:02

A Kulcsár Attila és társai ellen hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van - értesült a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette bírói tanácsa több mint két éven át tárgyalta Kulcsár Attila és társainak ügyét, mire meghozta a nem jogerős ítéletet. A Magyar Nemzet információi szerint öt évvel a K&H-botrány kirobbanása után az egész eljárást elölről kell kezdeni.

A Varga Zoltán vezette bírói tanács 2006. május elején kezdte meg a per tárgyalását, és bő két évvel később, 92 tárgyalási nap és körülbelül kétszáz tanú meghallgatása után hozott ítéletet. Az ügy iratai mintegy 150 ezer oldalt tesznek ki, ebből Kulcsár Attila vallomása hatszáz, az írásba foglalt elsőfokú ítélet pedig mintegy nyolcszáz oldal.

Az elsőfokú ítéletet a hozzá tartozó 800 oldalas indoklással együtt nemrégiben átnézte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, ahol úgy döntöttek, hatályon kívül kell helyezni teljes egészében. Az erre vonatkozó indítvány már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

Ha ezen a fórumon is a hatályon kívül helyezés mellett foglalnak állást, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának kell döntenie arról, hogy alaposnak találja-e az ügyészség indítványát. Ha igen, a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.10 00:01
FLEXIDUS After the Great Resignation, a new term has entered the workplace lexicon, 'flexidus', ref...
perfekt  |  2023.12.08 14:05
A kormány új rendeletet adott ki a mérlegképes könyvelők, adótanácsadók és okleveles adószakértők ké...
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm