Brutális uzsorások rendőrkézen

Pénzcentrum
2009. október 30. 16:58

Sátoraljaújhelyen előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a házaspárt, akik veréssel, fenyegetésekkel vették el "ügyfeleiktől" a soha meg nem szűnő kölcsönök kamatait -írja a boon.hu.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya által indított nyomozás során több tanúvallomás és más tárgyi bizonyítékok támasztják alá, hogy egy házaspár megalapozottan gyanúsítható folytatólagosan elkövetett zsarolás, magánlaksértés, illetve élet, vagy testi épség elleni, avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésével.

Egy családanya például 120 000 forintot kért kölcsön, amit időben megadott, a hitelezők azonban jogtalanul követelt kamatokra hivatkozva újabb és újabb pénzösszegekre tartottak igényt. A nemcsak szóbeli fenyegetések hatására a sértett többszörösen visszafizette a kölcsönt, és olybá tűnt a zaklatásoknak sosem lesz vége.

Előfordult, hogy az elkövetők este 23.00 óra után törték a sértettre és családjára az ajtót, hogy fizessen. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során többek között bankkártyát és egy olyan füzetet foglalt le a rendőrség, amelyben nevek és különböző pénzösszegek szerepeltek -tudta meg a boon.hu.

Akadt olyan sértett, aki már három éve szenvedte a korábban kölcsönkért 10 000 forintot, mástól a bankkártyáját vették el, így, amikor arra pénz érkezett, akkor hármasban emelték le róla a kívánt összeget.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ügyletekre jellemző volt, hogy a kölcsönkért összegeket többszörösen, vették vissza az érintettektől, amelyeket többnyire erőszakos módon szereztek meg. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság előterjesztést tett a házaspár előzetes letartóztatására, amit a bíróság október 29-én elrendelt.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 21:43
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32