A banki vezetői bónuszok ügye szinte mindenhol kiverte a biztosítékot, talán ez sarkallta a BMW-t is arra, hogy rendet tegyen saját háza táján, és méltányos bérezési struktúrát alakítson ki menedzserei és munkásai számára. Idővel talán mások is követik példáját a német cégóriásnak.
Úttörőnek számít a BMW bérezési struktúrájának átalakítása szempontjából, melyben a vezetői bónuszok mértékét a szerelőszalagok mellett dolgozókéhoz köti. 2010-től ugyanazon elv szerint határozzák meg a vezetők, és a beosztottak bónuszait is, bár a konkrét formuláról még nem kívánnak nyilatkozni a cégnél.
A cég szóvívője a Spiegelnek elmondta, hogy az új értékelési rendszertől azt várják, hogy átláthatóbb és méltányosabb lesz a bérezési struktúra, és a vállalati kultúra is fejlődik majd tőle.
A vállalat már hónapok óta dolgozik az új rendszeren, a bejelentésnek tehát semmi köze a most zajló banki-bónusz vitához.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






