14 °C Budapest

Piti adótartozás miatt hurcolták meg, pedig már milliárdokat csengetett

Pénzcentrum
2009. október 5. 10:32

Dühöng és már torkig van az adóhatósággal Harry Redknapp, a Tottenham Hotspurs 62 éves menedzsere. A sportvezető elmondta: "elegem van a vizsgálatokból, az adóhatóság pár tízezer fontot keres rajtam, miközben az elmúlt évtizedben legalább 10 millió font (2,93 milliárd forint) személyi jövedelemadót fizettem be az államnak".

A sportvezető a hatóságok szerint egy 7 évvel ezelőtti játékos-eladásból származó jutalék után nem rendezte teljes mértékben az adófizetési kötelezettségét. Az edző a jogászaival karöltve jelent meg az ellenőrök előtt és állt a kérdések kereszttüzébe.


A sportvezető nem csak a pálya mellett mérgelődik (Forrás: Sun magazin)

Mint elmondta, a Portsmouth csapatához olyan szerződés kötötte, amely alapján bizonyos százalékban részesült a játékosok eladásából származó bevételekből. Amikor a hórihorgas válogatott csatár, Peter Crouch 5 millió fontért (1,465 milliárd forintért) távozott a csapattól, a vezetőedző akkor is megkapta a maga kis jutalékát.

A vizsgálatok ennek részleteit próbálják felgöngyölíteni, mert egyes okiratokban 5 %, míg más papírokon 10 %-os jutalékmérték szerepel. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a magasabb jutalék ütötte a menedzser markát, akkor a különbözetre eső adófizetési kötelezettség terheli.

Ennek természetesen áll elébe, csak legyen már vége ennek a boszorkányüldözésnek. A kényes ügy kapcsán felröppentek olyan hírek is, melyek szerint megingott a vezetőedző széke, de ezeket az értesüléseket Redknapp azonnal cáfolta.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem