-9 °C Budapest

IFA-dömping a Balatonon: örülnek az önkormányzatok

Pénzcentrum
2009. július 29. 08:47

A gazdasági válság közepette a balatoni önkormányzatoknak és a szállásadóknak is fontosabb, hogy több bevételhez jussanak, ezért mindkét fél szinte mindent bevet a vendégek után fizetendő idegenforgalmi adó (IFA) ellenőrzésére és beszedésére.

A megkérdezett tóparti önkormányzatok nem adtak konkrét választ arra a kérdésre, hogy az idén hány embert vetettek be a vendégek után fizetendő idegenforgalmi adó (ifa) ellenőrzésére és ez mennyibe is kerül majd. Azt viszont szinte mindenütt egyértelműen közölték, hogy az idegenforgalmi adóból származó bevétel, amelynek minden forintjához a központi költségvetés kettőt még hozzátesz, rendkívül fontos a települések számára.

Több önkormányzat már korábban döntött arról, hogy a folyamatosan csökkenő központi források miatt az idén ráhajt az idegenforgalmi adó beszedésére. Az érdekeltségi rendszerben dolgozó ellenőrök létszámát a korábbi évekhez képest még a kisebb településen is 3-4 fővel növelték. Nem ritkaság, hogy a szomszédok bejelentése alapján lehet címekhez jutni.

Siófokon már a főszezon elején kitört az ellenőrök és a szállásadók közötti harc. Az önkormányzat adóhivatalához panaszok soksága érkezett az ellenőrök állítólagos rámenőssége miatt, de itt is igaz, hogy a bérbe adók számos trükköt bevetnek. Ráadásul mióta a "Zimmer frei"-ekben is a magyar vendég a meghatározó, az ellenőrzés nem könnyű. A városnak tavaly mintegy 200 millió forintos bevétele volt az idegenforgalmi adóból, ami a központi forrásokkal kiegészítve már 600 millió forintot jelent.

Gondot jelent a hozzáállás, mivel sok ingatlantulajdonos még mindig nem érzi a magáénak az adott települést és a 18 év feletti vendégek után sajnálja befizetni a napi 330 forintot.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?