Júniusban is meghaladta az álláskeresők száma a félmilliót. Az ijesztő adatokon túl kis javulás is mutatkozik, elsősorban a szezonális -főleg mezőgazdasági- munkáknak köszönhetően. Viszont a tanév végeztével rengeteg pályakezdő munkanélküli került az álláspiacra, sokuk rendkívül nagy hátránnyal indul.
2009 júniusában 23,8 ezer új állást jelentettek be a munkáltatók a munkaügyi kirendeltségeken. A támogatott álláshelyek tették ki júniusban az összes új bejelentett állás 48,2%-át (11,5 ezer darabot). Számuk a megelőző hónaphoz képest jelentősebben (13,8 ezer darabbal) csökkent.
A támogatott állásigények legnagyobb hányadát az "Út a munkához" program keretében meghirdetett közcélú állások teszik ki, a korábbi hónapokban meghirdetett közcélú munkákon már ebben a hónapban jelentős számban dolgoztak a volt álláskeresők.
Komoly előrelépés, hogy több megyében jelentősebben növekedett júniusban a nem támogatott munkaerőigények száma, Fejérben 33,7, Vasban 29,9, Komárom-Esztergomban 22,7%-kal.
Fejér megyében a mezőgazdaság és a kereskedelem ágazatból érkezett nagyobb számú munkaerőigény a megelőző hónaphoz képest, Komárom-Esztergom megyében viszont megugrott a feldolgozóiparban, ezen belül a járműgyártás ágazatban bejelentett állások száma, ami a válság kezdete óta nem tapasztalat fejlemény. Vasban szintén a feldolgozóipar területén (élelmiszeripar és gépgyártás ágazatokban) érezhető némi fellendülés. Voltak azonban olyan megyék is, ahol jelentősebb csökkenés volt megfigyelhetı a bejelentett, nem támogatott állások számában (pl. Zalában, Baranyában, Bács-Kiskunban).
Tarolnak a fegyveresek és a pénzügyi közvetítés
A munkaügyi központokon keresztül kínált nem támogatott munkaalkalmak 63%-a határozatlan idejű munkaszerződésre szólt. Az átlagtól jelentősen eltérı arányokat az idegenforgalom területén találunk, ahol a kínált állások 57%-a határozott időre szól, valamint a közszférában, ahol 68%-ot tesz ki a határozott időre szóló munkaalkalmak száma (ezek főként a fegyveres testületeknél kínált középfokú végzettséggel betölthetı állások valamint szakképzettséget nem igénylı alkalmi munkák).
A határozatlan időre szóló szerződések legnagyobb hányadát a pénzügyi közvetítés, valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágazatban találjuk, ahol ezen szerződések aránya csaknem eléri a 90%-ot, a bejelentett munkaerő-igények között.
A hónap folyamán összesen 55,5 ezer állás állt a rendelkezésre közvetítéshez, ebből a hónap végéig 18,6 ezer darab maradt betöltetlen.
Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma
A nyilvántartott álláskeresők száma a júniusi zárónapon 549,4 ezer fő volt. Ez az előző hónaphoz képest 2,5%-os (14,4 ezer fős) csökkenést mutat. Az álláskeresők száma még májusban - nyolchónapnyi növekedést követıen - fordult csökkenésbe, ez a mérséklődés folytatódott tovább júniusban.
Ám a válság továbbra is dübörög, hiszen idén júniusban 32,3%-kal (133,8 ezer fővel) több álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mint tavaly ugyanebben a hónapban.
Az elmúlt hónap alatt az átlagosnál jelentősebben a férfi, valamint a szakképzettséggel nem rendelkezı álláskeresők száma csökkent. Ez megegyezik a korábbi években tapasztalttal, hiszen a munkaerőpiacon nyáron jelentkezı szezonális munkákban nagyobb arányban vesznek részt a férfiak, a közcélú munkák pedig elsősorban a szakképzettséggel nem rendelkezık számára jelentenek munkaalkalmat.
Tovább folytatódott az a trend, hogy az előző év azonos időszakához képest leginkább a középfokú végzettségű szakképzett álláskeresők száma emelkedett. Ez azzal van összefüggésben, hogy a válság kedvezőtlen munkaerő-piaci hatásai, a szezonális hatásoktól függetlenül, a szakképzett munkaerő által betöltött munkahelyeket érintették legnagyobb számban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Közép-Magyarország kivételével az ország valamennyi régiójában kevesebb álláskeresőt tartott nyilván az Állami Foglalkoztatási Szolgálat júniusban, mint egy hónappal korábban. A legnagyobb csökkenés Észak- Alföldön (-3,8%), Észak-Magyarországon (-3,6%) és Dél- Dunántúlon (-3,5%) következett be. A központi régión belül Pest megyében csökkenést, a fővárosban további növekedést regisztráltak.
Az álláskeresők számának egy év alatti növekedése - a válság kitörése óta megfigyelt trendnek megfelelően - továbbra is Közép-Dunántúlon (+72,0%), Nyugat-Dunántúlon (+70,2%) és Közép-Magyarországon +55,7%) a legnagyobb.
Pályakezdők: van, ahol kevesebb a munkanélküli
Júniusban a pályakezdő és nem pályakezdő álláskeresők körében eltérő trend érvényesült.
Míg utóbbiak száma 2,9%-kal csökkent egy hónap alatt, a pályakezdő álláskeresők száma 1,2%-kal (0,5 ezer fővel) emelkedett. A tárgyhavi zárónapon 43,4 ezer fő pályakezdő álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ami 19,8%-kal (7,2 ezer fővel) több, mint egy évvel korábban.
A pályakezdő álláskeresők száma egy hónap alatt két régió - Közép-Magyarország és Dél- Dunántúl - kivételével mindenhol emelkedett, egy év alatt pedig azon régiókban volt kiemelkedő létszámuk növekedése, ahol intenzívebben nőtt az összes álláskereső létszáma is.
Az előző év azonos időszakához viszonyítva így számuk 54,8%-kal emelkedett Közép-Magyarországon, 68,4%-kal Közép-Dunántúlon és 68,6%-kal Nyugat-Dunántúlon.
A területi különbségek továbbra is jelentősek
A nyilvántartott álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 12,5%, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,3% volt június végén.

Júniusban 2,4 ezer főt érintő csoportos létszám-leépítési bejelentést tettek a munkáltatók a munkaügyi kirendeltségeken. A bejelentésekben érintett munkavállalók száma 217 fővel volt kevesebb, mint májusban. A júniusi havi érték a legalacsonyabb tavaly november óta, bár az előző év azonos időszakához képest továbbra is 1,6 ezer fővel magasabb a bejelentett, elbocsátandó létszám.
A legmagasabb létszámot ebben a hónapban is Közép-Magyarországi cégek jelentették be (23 cég, 1,2 ezer főről szóló bejelentést tett), ezt követően Közép-Dunántúlról érkezett a legnagyobb létszámot érintő bejelentés (10 cég 540 fő elbocsátásról adott hírt). Míg Közép- Magyarországon a munkavállalók majdnem fele a pénzügyi közvetítés, gazdasági szolgáltatások szektorból, addig Közép-Dunántúlon döntı többségük a feldolgozóiparból, ezen belül is a fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása alágazatból került leépítésre

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


