8 °C Budapest

Diákmunka: már nem zsebpénzre gyűjtenek

Pénzcentrum
2009. július 9. 09:02 1 perc

Jóval több tanuló keres munkát az iskolai szünetben idén, mint tavaly, miközben akadnak olyan ágazatok, ahol nullára csökkent a kereslet irántuk. A korábbi évekkel ellentétben idén már nemcsak a zsebpénz kiegészítése, hanem a tanulmányok finanszírozása, a családi kasszához való hozzájárulás kényszere is ösztönzi a fiatalokat.

Becslések szerint évente mintegy 220-240 ezer diák dolgozik országszerte, a legtöbben közülük nyáron. Magánúton 90-100 ezren, iskolaszövetkezetek révén 130-140 ezren találnak munkát.

A válság miatt nem csak a cégek kínálata esett vissza, nehezebb anyagi helyzetben vannak a tanulók, családok is. Az egyik iskolaszövetkezetnél az elmúlt hónapokban Budapesten és vidéken tavalyhoz képest mintegy öt százalékkal nőtt a diákmunkára jelentkezők száma, a nyár elejére pedig 20-30 százalékos volt az emelkedés. Kutatásaik azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi 30-32 százalékról 60 százalék fölé ugrott azok aránya, akik a tanulmányaikat fizetésükből finanszírozzák majd.

A legtöbb diákot a könnyű- és élelmiszeriparba gépsor melletti betanított munkákra, raktári kisegítésre, illetve a kereskedelemben várják árufeltöltőnek, pénztárosnak. Sok az irodai munka, az agráriumban pedig kukoricacímerezés, gyümölcs- és zöldségszedés közül lehet válogatni, de akad fordítás, tolmácsolás, rendszergazdai szintű programozói munka is.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 08:16