A napokban adta ki a Központi Statisztikai Hivatal első negyedéves jelentését a nemzetgazdasági keresetekről. A tájékoztatóból egy dolog biztosan kiderül: a legjobb fizetések továbbra is a pénzügyi szektorban vannak.
2009 első három hónapjában a költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 876 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak 3,4%-os csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest.
A legfrissebb munkaerő-piaci helyzetkép: Döbbenetes számok: elképesztő szinten a magyar munkanélküliség
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 195 800 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 193 300 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 205 000 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,3%-kal voltak magasabbak, mint az előző év január-márciusában. Ezen belül a versenyszférában 4,8%-kal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13-ik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 9,5%-kal maradtak el az előző évitől.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200905/19-atlagkereset1.jpg)
Az átlagos nettó kereset 120 600 Ft-nak felelt meg: továbbra is óriási a különbség a fizikai foglalkozásúak (88 700 Ft) és a szellemi foglalkozásúak (153 400 Ft) nettója között.
A nettó kereset átlagosan 0,2%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 3,4%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 7,3%-os csökkenés jelentkezett.
A Pénzügyi, biztosítási tevékenységi körben 72,3 ezren állnak alkalmazásban (közülük szinte mindenki szellemi foglalkozásúnak minősül): érdekes, hogy a válság ellenére 2 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint tavaly ilyenkor.
Az jól látszik, hogy bruttó és nettó átlagkeresetben is verhetetlen a pénzügyi szektor. Bruttóban havonta 455 ezer forint az átlag, míg ugyanez nettóértékben a 235 ezer forintot is meghaladja. (Hangsúlyozzuk, hogy átlagkeresetről van szó, tehát értelemszerűen a bankigazgatónak ennél nagyobb, a banki ügyfélszolgálatosnak pedig valószínűsíthetően szerényebb a fizetése.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200905/19-atlagkereset2.jpg)
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy rá is tárt karokkal vár a pénzügyi szektor, gondoljon bele abba, hogy a recesszió itt is érezteti hatását, és vélhetően nem bír már el túl sok új munkaerőt. Elég ha csak a bankok sorozatos elbocsátásaira gondolunk, de az is megdöbbentő adat, hogy 150 ezer (hitel, befektetési, biztosítási, stb.) ügynök van jelenleg hazánkban: 150 ezer ügynök országában élünk: kinek az érdekeit szolgálják?
Megfigyelhető ugyanakkor, hogy -elsősorban a különféle juttatások visszafogásának hatására- a szektor átlagkeresete (bruttó és nettó egyaránt) mintegy 6 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest.
Világviszonylatban is meglehetősen összetett a helyzet a pénzügyi szektor humánerőforrás-kérdéseivel kapcsolatban. Miközben egyre kevesebb hír érkezik a pénzintézetek tömeges elbocsátásairól, azok, akiknek sikerült megtartaniuk állásukat -általánosságban- ugyanolyan jól keresnek, mint korábban. A Financial Times adatai szerint például a világ egyik pénzügyi központjában, London banknegyedében, a City-ben 5 százalékkal nőttek a fizetések tavaly márciushoz képest. Így most ott az éves átlagkereset 52 ezer font, azaz 16,4 millió forint évente (ez azt jelenti, hogy az ott dolgozók átlagosan havonta bruttó 1,3 millió forintot keresnek).
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)