Mégsem jár vissza a gépjárműadó harmada?

2009. május 18. 09:17

Hiába várták a fuvarozók az útkímélő tengellyel ellátott járművek után befizetett gépjárműadó egy részének visszaigényléséről szóló tavaly augusztusi kormányrendelet hatálybalépését, erre azóta sem került sor.

Sőt, az "ígéret" visszavonására a szervezet a napokban véletlenül talált rá egy másik - gyógyszerellátással kapcsolatos - jogszabály módosításában Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

A légrugós vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerű járművek után megfizetett gépjárműadó 35 százalékának megfelelő összegű támogatás a fuvarozók és a kormány közötti tavalyi megállapodásban szerepelt. Az aláírást követően a szakma nagy örömére viszonylag hamar meg is született róla a kormányrendelet, azzal a feltétellel, hogy az Európai Bizottság áldása után lép hatályba. Dittel Gábornak nincs tudomása arról, hogy az unió vizsgálta-e ezeket a passzusokat, illetve hozott-e határozatot a témában.

Az ügyvezető főtitkár elmondta, hogy az érdekképviseletek számításai szerint optimális esetben - ha mindenki időben befizeti a gépjárműadót, ami feltétele lett volna a támogatásnak, és mindenki kérelmezi is a könnyítést - a fuvarozók a rendelet hatálybalépésével évi mintegy 4,5 milliárd forintos visszatérítést kaptak volna az adóbevételből.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33