Jó állást találni manapság nem könnyű feladat, mikor mindenütt létszámleépítésektől, létszámstopoktól hangos a sajtó, így adott pozícióra jelentkezőkből Dunát lehet rekeszteni. Ahhoz, hogy pályázatunkkal kitűnjünk a sorból, a jó önéletrajz, és a kiváló motivációs levél mellé nem árt, ha megfelelő referenciát, illetve ezt igazoló személyeket is fel tudunk mutatni. De mit érdemes tudni ez utóbbiról? Erről kérdeztük Ficza Jánost, a Workania.hu marketing és PR képviselőjét.
Álláshirdetések böngészése közben megesik, hogy olyan hirdetés kelti fel érdeklődésünket, ahol a benyújtandó pályázatban referenciaszemély(ek) megjelölését is kérik tőlünk. Ez azon személyek nevét, és elérhetőségét takarja, akiknek a HR-esek olyan kérdéseket tehetnek fel, amely objektív képet fest korábban végzett mindennapi munkánkról.
Milyen típusú munkáknál, beosztásnál szoktak referenciát kérni? És mi a célja?
Ahogy Ficza János elmondta, a referenciakérés leginkább a közép- és felsővezetői pozíciókra jellemző, de nem kizárt, hogy egy cég bármely más beosztás esetében is referenciát kérjen. Célja elsősorban az, hogy a HR-es megbizonyosodjon, a jelölt nem szépített, javított az önértékelése során.
Ha belegondolunk, nem valószínű, hogy fényezni fogjuk magunkat önéletrajzunkban, vagy az interjún, ha tudjuk, hogy a HR-es zsebében ott lapul a volt főnökünk, vagy kollegánk elérhetősége, akitől könnyűszerrel megtudhatja, valóban imádunk-e túlórázni, és soha semmilyen konfliktusba nem kerültünk munkatársainkkal.
Emellett persze számos egyéb információval szolgálhat a jelöltet, a feladatkörét, az adott cég vállalati kultúráját illetően. Ide tartozna Ficza János szerint:
- az előző munkahelyek és pozíciók időtartama
- az előző munkahelynél történt felmondás okai - ki mondott fel kinek? Volt-e konfliktus?
- az alkalmazottnak mi volt munkaköre, felelőssége, feladatai
- vezető esetében, mennyire volt megfelelő vezetőként, milyen sikereket ért el, miben kellene még fejlődnie
- döntéshozási képességek
- a képességek, ismeretek alátámasztása, megerősítése
- mennyire tud a jelölt egyszerre több feladatot is elvégezni
- egy-egy projekt tervezésével, előkészítésével és véghezvitelével kapcsolatos tapasztalatok,
továbbá egyéb képességek, szaktudás, melyek az adott pozíció betöltéséhez szükségesek.
Akkor is adjunk, ha nem kérnek?
Referencia lista kérésére nem minden esetben kerül sor már az álláshirdetés során, gyakran a kiválasztási folyamat egy későbbi szakaszában, az első interjú után kérik azt a pályázótól. Ilyenkor meglehetősen kellemetlen szituációt szülhet, ha az utolsó pillanatban próbáljuk telefonon utolérni a volt feletteseket, kollegákat, partnereket, hozzájárulásukat kérve, hiszen nem is minden esetben vállalják szívesen az exfőnökök ezt a feladatot. Érdemes tehát már jelentkezés előtt összeállítani a listát.
Ficza János hozzátette: "ha az álláshirdetésben nem kérnek referenciát, a személyes interjún a jelölt felajánlhatja, hogy igény esetén tud küldeni referenciát. Magasabb pozíciók esetében pedig az önéletrajz részeként szerepelhet, a Referenciák pont alatt, ahol a kapcsolat nevét, beosztását, telefonszámát és a cégnevet szükséges feltüntetni. A másik lehetőség, hogy a Referencia pont alatt az önéletrajzban a jelölt feltünteti, hogy igény esetén tud küldeni referenciát. Ugyanígy érdemes az állásinterjún felajánlani ezt a lehetőséget."
Mi van, ha a korábbitól egészen eltérő munkára pályázom?
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha referenciát kérnek tőlünk, de korábban a megpályázott állástól teljesen eltérő munkáink voltak, felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e ilyenkor is a volt főnök, kollega nevét referenciaként megadni?
Szakértőnk szerint "természetesen ilyenkor is van értelme a referenciaküldésnek, ugyanis nem minden esetben a munkahelyi teljesítményről, eredményekről van szó, hanem a jelölt emberi oldaláról is. A munkaadónak az a fontos, hogy megtalálja a megfelelő jelöltet, akit képesek betanítani az adott feladatkörbe. Ezért a HR-esnek az a fontos, hogy az ezeknek a kritériumoknak megfelelő jelöltet megtalálja, így ez adott esetben olyan személy is lehet, aki nem dolgozott még korábban az adott iparágban."
Kitől kérjünk ajánlást?
Felmerülhet a kérdés, hogy ki a legmegfelelőbb személy a volt főnökök, kollegák közül: akivel közvetlen kapcsolatban álltunk, de esetleg a ranglétra alacsonyabb fokán áll, vagy az a formális főnök, aki nem biztos, hogy napi viszonyban állt velünk, de pozíciója hangzatosabb?
A cégek természetesen olyan referenciaszemélyt kérnek, aki a közvetlen felettese volt a jelöltnek, aki a legtöbb objektív információval tud szolgálni. Nem megfelelő viszont referenciaszemélynek olyan embert jelölni - mondja Ficza János - ,akivel a jelöltnek szoros, baráti kapcsolata volt a cégen belül, ő ugyanis hajlamos lehet a valóságot elhallgatni vagy a jelöltről torzított képet alkotni.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)