-2 °C Budapest

1083 autó után "felejtették el" befizetni az áfát!

2009. április 15. 16:00

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala különösen nagy értékre elkövetett adócsalás megalapozott gyanúja miatt indított az elmúlt héten nyomozást, melynek tárgya négy használtautó kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság 2006-2009 évi gazdasági tevékenysége.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gazdasági társaságok az elmúlt három évben összesen 1.083 db személygépkocsit hoztak be az Európai Unió területéről. A személygépkocsik forgalomba helyezésekor a gazdasági társaságok a regisztrációs adót rendben megfizették, azonban az értékesítést követően általános forgalmi adó tekintetében sem bevallási, sem befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Ezzel az állami költségvetést több mint 550 millió forinttal károsították meg. Az ÁFA-fizetési kötelezettség elmulasztása 2006-ban 92 millió, 2007-ben 310 millió, 2008-ban 115 millió, valamint 2009-ben 40 millió forint összegeket jelentett. A regionális nyomozó hivatal 2009. április 7-én a gazdasági társaságok székhelyén és a gazdasági társaságok vezetőinek lakásán - összesen 12 helyszínen, közel 40 fővel - házkutatást tartott, a házkutatások során okirati bizonyítékok kerültek lefoglalásra.

A házkutatások során elvégzését követően 6 fő gyanúsítotti kihallgatására került sor különösen nagy értékre elkövetett adócsalás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 6 főből 5 fő tettesként 1 fő - aki a gazdasági társaságok tevékenységét a háttérből irányította - bűnsegédként került kihallgatásra.

A gazdasági társaságok tevékenységét háttérből irányító 34 éves székesfehérvári férfi 2009. április 7-én bűnügyi őrizetbe került, majd a Székesfehérvári Városi Bíróság az ügyészség indítványára 2009. április 9-én 30 napra elrendelte előzetes letartóztatását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: VPOP

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
hrbonbon  |  2023.12.06 23:54
NEARSHORING The practice of transferring a business operation to a nearby country, especially in pr...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
hrdoktor  |  2023.12.04 10:06
Sokan szükséges rosszként tekintenek az üzemorvosi vizsgálatra, pedig nemcsak a munkáltató, hanem a...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 8. péntek
Mária
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem