A visszaélések kiszűrése érdekében az eddigi legalább 180-ról 365 napra javasolja felemelni a kormány annak a minimális társadalombiztosítási jogviszonynak az időtartamát, amelyet a gyermek születését megelőző 2 évben teljesíteni kell a gyermekgondozási díjra (gyed) való jogosultság érdekében - jelentette be a már korábban is kiszivárgott tervezetet a kormány mai ülését követő sajtótájékoztatón Szűcs Erika.
A szociális és munkaügyi miniszter jelezte: változik az álláskeresési támogatásra vonatkozó szabályozás is: eszerint a jövőben ez az ellátás is beszámít a biztosítási időbe. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat értelmében a gyed-del kapcsolatos szabályváltozás leghamarabb csak 2010. május 1-től változhat.
Korábban: Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed!
Lényeges, hogy a kormány terve szerint a terhességi gyermekágyi segélynek is a gyermek születését megelőző két éven belül teljesített 365 nap biztosítási jogviszony lesz a feltétele. Nem változik ugyanakkor a gyed lejártát követő egy évre vonatkozó gyes szabályrendszere (ennek havi összege most 28 ezer 500 forint), amely mellett munkát is vállalhat az édesanya, ettől a gyes folyósítása még megmarad.
Változások a családi pótlék rendszerében
Számítási módja nem, csupán a folyósítás szabályrendszere változik majd a családi pótléknak és Szűcs Erika elmondása szerint az adózás keretében kívánják rendezni a támogatás célzottá válását. Ez azt jelenti, hogy a tankötelesség végéig (a gyermek 18 éves kora) meglévő időt két részre osztják majd. Az első szakaszban (0-15 év között) családi juttatásként, míg a másodikban oktatási támogatásként folyósítják majd a családi pótlékot.
Amennyiben az első szakaszban a gyermekvédelmi jelzőrendszer "problémát jelez" a családban, akkor a szolgálat a szülővel együtt egy olyan pénzfelhasználási tervet készít, amely biztosítja a gyermek alapvető jogainak érvényesülését (lakhatás, iskolába járás). A pénzügyi terv maximum egy évre szól, és félévente felül kell vizsgálni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Amennyiben a terv nem lesz sikeres, akkor a település jegyzője a gyermeket védelembe veszi, és a védelem után járó családi pótlék 50 százalékát természetbeni juttatásként biztosítják. A tárcavezető jelzése szerint jelenleg mintegy 200 ezer veszélyeztetett és 20 ezer védelembe vett gyermek van Magyarországon.
A családi pótlék folyósításának második szakaszában (15 éves kor felett) az oktatási támogatás akkor járna, ha a gyermek eleget tesz a tankötelezettségének.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







