Szűkösebb időkben sokkal könnyebben követnek el bűncselekményt az emberek, másrészről ilyenkor a munkaadók sokkal inkább odafigyelnek az utolsó fillérre is, így könnyebben kiderülnek az alkalmazottak által elkövetett lopások. Nehéz megmondani, hogy ezen két tényező közül melyik a kiváltó ok, azzal azonban nem lehet vitatkozni, hogy a válság kirobbanása óta egyre több cégnél jelent komoly problémát az alkalmazottak által elkövetett lopás.
Az Institute for Corporate Productivity legfrissebb kutatásában 392 különféle méretű és területen érdekelt amerikai cég vezetőit kérdezték meg, mit tapasztalnak a belső elkövetésekkel kapcsolatban. A megkérdezettek 18%-a válaszolt úgy, hogy a hamis pénzügyi tranzakciók, vagy konkrét pénzeltűnés területén kifejezetten növekedést érzékel. 41% bizonytalan volt, és csak a többiek állították egyértelműen, hogy náluk nincs ilyenről szó.
Az áruk vagy irodaszerek eltűnésének növekedéséről 24% számolt be egyértelműen, 43% bizonytalan volt, 33%-nak pedig egyértelműen nincs ilyen tapasztalata.
A PricewaterhouseCoopers kétévente elvégzett, világszerte 5400 céget tartalmazó kutatása szerint 2007-ben átlagosan 2,4 millió dollárt vesztettek a cégek a különböző csalások miatt, melyek többségét alkalmazottaik követték el. (Az összeg 2005-ben még 1,7 millió dollár volt.) A 2007-es tanulmány szerint a csalók 85%-a férfi, 44%-uk 31 és 40 év közötti.
A legtöbb cég a problémás alkalmazottak helyzetét az elbocsátás mellett egy polgári perrel is megnehezíti, de az sem ritka, hogy büntetőeljárást indítanak, mely akár börtönbüntetés kiszabásához is vezethet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Institute for Corporate Productivity adatai szerint a válaszadók 17%-a vezetett be mostanában újabb biztonsági intézkedéseket, 20%-uk pedig egyre gyakrabban tart ellenőrzéseket. A megkérdezettek 28%-a aktívabban kommunikál alkalmazottaival a belső lopások kérdéséről.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.






