Egyre többen veszik igénybe a telefonos, illetve e-mailen keresztüli adóhatósági tanácsadást, hiszen így elkerülhető az ügyfélszolgálaton gyakori hosszú sorban állás, azonban az elektronikus segítségnyújtáson van még mit csiszolni a KPMG szerint - írja a Napi Gazdaság.
A legnépszerűbb megkeresési formának tavaly a telefonos segítség kérés számított, több mint egymillióan vették igénybe, az idei év első félévében pedig már több mint 840 ezren.
A négy éve működő APEH Contact Centere idén újabb funkcióval bővült, ugyanis már e-mailen keresztül is feltehetjük kérdéseinket, amire a hatóság szerint általában 1-2 hét alatt válaszolnak.
Nem ez a tapasztalata azonban a KPMG tanácsadó cégnek, szerintük ugyanis több hétbe kerül a folyamat, de olyan esettel is találkoztak, ahol 6 hónap alatt sem kapott választ az ügyfél.
Megoldást jelentene a cég szerint, ha az adóhatóság által ígért 60 napon belüli válasz jogi erejű lenne, vagyis hivatkozni lehetne rá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár az elektronikusa kiszabott bírságokról még nincs tapasztalata a tanácsadóknak, mivel azt október végéig kapják meg az ügyfelek, azt azonban üdvözítőnek tartanák, ha az összeg nem csak a folyószámlán jelenne meg, hanem papír alapú értesítést is kapnának az adózók.
Szintén gyakori probléma, hogy a rendszer olyan hibalistát küld, amit az adózó nem tud 8 napon belül kijavítani, mivel az a hatóság rendszeréből fakad. Ilyenkor csak az illetékes ügyintézőhöz lehet fordulni, aki azonban nem jogosult arra, hogy a rendszerhibát kijavítsa.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







