Az adóamnesztia, a progresszív járulékrendszer mind az adó minimalizálására vagy elkerülésére ösztönöz, miközben a természetbeni juttatásokra kivetett magasabb járulék a zsebbe fizetés felé tereli a magyarokat - írja a Napi Gazdaság.
A bejelentett adócsomag így annak ellenére, hogy pont a feketegazdaság megszüntetését kellene szorgalmaznia, több területen is erősítheti azt. Az egyéb, járulékokkal kapcsolatos változás sem éppen a legális fizetésre ösztönöz majd sokakat, az újonnan felvett alkalmazottaknak nem szívesen adnak majd 140 ezer forintnál több bért, mert felette már a teljes, 32 százalékos járulékot kell megfizetni.
A járulékfizetéssel a három évig nulla, majd fokozatosan emelkedő járulékkulcsok is érdekes kérdés. Ezt úgy érhetik el a cégek, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben fejlesztenek, és az új munkaerő után érvényesíthetik a kedvezményeket. Viszont kérdéses, hogy a 3. év leteltével mi fogja a térségben tartani a cégeket.
A másik lehetőség a csökkentett járulékfizetésre, ha egy vállalkozás vállalja, hogy bejelenti alkalmazottait, amiért cserébe türelmi időt és a múltat tekintve amnesztiát kap. Ebben viszont a már tisztességesen működő vállalkozások is megállapodhatnak, csak azért, hogy csökkentsék a bérterheket.
Az adóamnesztia kapcsán arról azonban nem szól a javaslat, hogy mit is fedne le pontosan. Ha teljes körű lenne, az összes áfacsalásra szakosodott vállalkozás mentesülhetne minden következmény alól, ha bevallja, feketén foglalkoztatta alkalmazottait.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






