4 napos munkahét a Chrysler-nél!

Pénzcentrum
2008. augusztus 12. 11:00

A költségcsökkentés sok vállalatnál leginkább abban nyílvánul meg, hogy csökkentik a munkaerő létszámát. A Chrysler azonban új ötlettel állt elő, négynaposra csökkentené a munkahetet, 10 órás munkanapokkal, hogy ezzel spóroljon a kiadásokon...

Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások az autógyár és az amerikai United Auto Workers szakszervezet között, hogy néhány üzemben hosszabb munkanapokkal, viszont rövidebb munkahéttel dolgozzanak az alkalmazottak a jelenlegi 5 munkanapos hét helyett. A cég az elbocsátások helyett ezzel próbálja csökkenteni a költségeit.

A szóvivő, Ed Saenz elmondta, hogy a cég hamarosan előterjeszti az ötletet a szakszervezeti vezetőknek, hogy 12 gyárban bevezethessék a 4 napos munkahetet, viszont a napi plusz két óra munka nem számítana így túlórának.

A változás lehetővé tenné a vállalatnak, hogy egyszerűen három napra becsukja néhány üzemét, amivel jelentős megtakarításokat tudnak elérni. A dolgozóknak szintén előnyt jelent a tervezet, mivel így három pihenőnapjuk lenne, ráadásul az ingázásra szánt idő és költség is csökkenne.

Az első időszakban 12 üzemben vezetnék be a rövidített hetet, de ha sikeres, és a dolgozók is támogatják, akkor más helyeken is elgondolkodnak a változtatásokon...

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17