A Mercedes igényeihez szabják a szakképzést

Pénzcentrum
2008. július 31. 08:45

Kecskeméten már a nyáron elkezdik szervezni a Mercedes-gyár megjelenésével szükségessé váló mintegy 2500 főnyi munkaerő szükséglet kielégítését, amit a kapcsolódó beszállítói körök további 4-5 ezer fős igénye is növel - írja a  Népszabadság.

Éppen ezért a régió oktatási kapacitását igyekeznek minél jobban kihasználni, amihez az oktatási intézmények közreműködése is szükséges. A héten a térségbe látogató Daimler AG munkacsoportja szerint első körben általános műszaki végzettségű szakemberekre lesz szükség, akiket belső továbbképzésen is oktatnak majd, emellett azonban az oktatási rendszernek is az igényekhez kell alkalmazkodnia, amihez már készülőben van egy 2009-es akcióterv.

A Kecskeméti Főiskola már meg is egyezett a Budapesti Műszaki és Közgazdaság-tudományi Egyetem mérnöki karával, hogy 2009 februárjától kihelyezett tanszék működhessen. A kecskeméti rektorhelyettes szerint a kapacitások alapján még 100-150 főt fel tudnának venni, de ötvennél több jelentkezőre nem nagyon számítanak.

A Szolnoki Főiskola szintén közel 100 főt tud még fogadni, és szoros együttműködést alakít ki a kecskeméti intézménnyel. Ezen kívül az közép- és felsőoktatás összehangolását is tervezik, ami egy többszintes szakképzést tenne lehetővé, az igényeknek megfelelően.

Az Új Magyarország fejlesztési terv részeként a Kecskeméti Egyetem mintegy 2,4 milliárd forintos céltámogatásban részesül majd, melyből első körben 1,4 milliárd forinttal bővülhet a kutatási és fejlesztési tevékenységre fordítható összeg.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?