13 °C Budapest

Már 4 millióan adóznak 40%-os kulccsal! Meddig emelnek a britek?

Pénzcentrum
2008. július 9. 10:06

A brit kormány kiterjesztette azoknak a körét, akik magasabb adókulcs szerint kötelesek adózni, jelenleg 160 ezerrel bővül az sokat fizető adózók köre. Ez jelenleg 4 millió adózónak jelent közel 40 százalék személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettséget, ami kétszer annyi, mint az 1997-es adat.

Már eddig is az adózók jelentős köre volt kénytelen többet fizetni az államkasszába, innentől viszont további tízezreknek kell megbirkóznia a lényegesen magasabb adók és az egekbe szökő üzemanyag és élelmiszerárak kombinációjával. A helyzet annak köszönhető, hogy múlt héten a brit hatóság, a HM Revenue & Customs 1200 fonttal (350,4 ezer forint) lecsökkentette annak a határát, hogy valaki a 40 százalékos adófizetési kulcs hatálya alá essen.

A döntésre azért volt szükség, mert ezzel tudta csak visszaszerezni a brit állam azt a kieső összeget, amit egy korábbi döntés miatt veszítettek el, melynek során megemelték az alacsonyabb fizetéssel rendelkezők számára előnyt jelentő adómentes határt (Emelik az adómentes határt: Darling fél a britektől?)

Az alapelgondolás szerint a korábbi adómentes határ emeléséből elvileg profitáltak volna a magas jövedelemmel rendelkezők is, így a magasabb kulcs határának csökkentésével ez az előny kompenzálva lett. Viszont a konkrét számokat tekintve ez azt jelenti, hogy az eddigi 42 035 font (12,27 millió forint) jövedelem helyett mostantól a 40 835 font (11,9 millió forint) jövedelemmel rendelkezők is elérik már a magasabb kulcsot.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?