19 °C Budapest

A világ legizgalmasabb csapatépítő térningje - és talán a legveszélyesebb is

Pénzcentrum
2008. július 1. 15:00

A világ legnagyobb merevlemezgyártó vállalata, a Seagate mindenben nagyra törekszik. Így van ez a munkahelyi csapatépítő tréningekkel is, amit szintén nem apróz el Bill Watkins, a cég 53 éves vezérigazgatója, aki 2000 óta minden évben elviszi 200 alkalmazottját egy hétre valami olyan helyre, ami teljesen szokatlan számukra, remélve, hogy ettől igazi csapatszellem alakul ki bennünk. Természetesen ez a túra nem a pihenésről szól, sokkal inkább az elemekkel való küzdelemről, amitől nem ritka, hogy még az erős férfiak szemébe is könny szökik a kimerültségtől.

Hogy miből áll az egyhetes csapatépítés? Többek között 17 kilométeres kirándulásból egy mocsáron keresztül, egy 18 kilométeres hegyek közötti biciklizésből, egy öt-kilométeres kajakozásból, szurdokok kötélen történő áthidalásából, és természetesen földöntúli szépségű látványból, hiszen mindez a gyűrűk urából már jól ismert helyszínen, Új-Zélandon történik.

Persze a Seagate közel 55 ezer alkalmazottja közül nem mindenki vehet részt a túrán, pályázni kell rá. Van, akinek elsőre sikerül helyet szereznie, van aki csak közel 10 évi próbálkozás után jut be a keretbe.

A csapatépítésre azonban fel kell készülni. A világ minden tájáról érkező munkavállalók több hónapot töltenek azzal, hogy fizikailag is készen álljanak a megerőltető túrára Új-Zéland hegyei között.

A cég számára minden évben 2 millió dollárt felemésztő túra során a résztvevők minden napot, amikor is több mint 17 órán keresztül talpon vannak, jógával kezdenek, azonban ami ez után jön, már nem a relaxációról szól.

Watkins ötlete, hogy egy ilyen csapatépítést szervezzen, onnan származik, hogy a cég növekedésével és a rengeteg kultúra keveredésével úgy érezte, nem tud igazi csapatmunka kialakulni az alkalmazottak között. Ezért a behaviorizmusnak nevezett pszichológiai elméletből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan helyszínre kell vinnie csapatát, ahol nem érzik magukat otthonosan, és így a fáradtságnak is köszönhetően jobban egymásra vannak utalva.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha tehát az irodán kívül megérzik a csapatban való működés, dolgozás előnyeit, feltételezhetően ezt a tapasztalatot átültetik a munkahelyi környezetre is.


Bill Watkins, vezérigazgató
A csapatoknak tehát nem csak fizikai próbán kell részt venniük, de szellemileg is fel kell készülniük a tréningre. Éppen ezért mindenkinek "kötelező olvasmányként" el kell olvasnia egy könyvet, ami a csapat öt disszfunkcióját írja le, ugyanis ezen öt pont köré épül fel az egész hét programja. Ide tartozik a bizalom, a konfliktustól való félelem, a felelősség elkerülése, az elkötelezettség hiánya és az eredmények figyelmen kívül hagyása.

Hogy a tréning mennyit ér, számszerűsíteni persze nem lehet, de a visszajelzések alapján, - amit a résztvevők írásban is közölnek a vezérigazgatóval, aki minden évben elkíséri őket - a hazatérők mind úgy érzik, mintha újjá születtek volna. A részvényesek valószínűleg már kevésbé vannak elájulva az évi 2 millió dollárt felemésztő kiruccanástól.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom