Luxemburg az európai adóparadicsomok felsorolásakor nem igazán szerepelt a listában, aminek az az oka, hogy nem a magánszemélyek adómennyországa, hanem leginkább a bankoké és a vállalkozásoké. A hivatalos kormányzati álláspont ezzel szemben az, hogy az ország továbbra sem minősül az adózás szempontjából kiemelkedően kedvezőnek, a hivatalos vélemény szerint mindössze egy vezető nemzetközi pénzügyi központ...
A Luxemburgban élők viszont tisztában vannak vele, hogy a gazdaságuk folyamatosan növekszik, köszönhetően a vonzó befektetési alapoknak és az európai vezető bankoknak, akik világszerte biztosítják a jobbnál jobb befektetési lehetőségeket a külföldieknek. A kormányszóvivő ennek ellenére szintén a hivatalos álláspontot képviseli, miszerint ők nem tekintenek magukra úgy, mint adóparadicsom.
Az Európa szívében fekvő ország köztudottan az egyik alapító tagja az Európai Gazdasági Közösségnek és jelenleg az uniós tagok közül az egyik leggazdagabb, amit annak köszönhet, hogy Európa első számú befektetési központja, arról nem is beszélve, hogy több ezer olyan külföldi vállalakozás otthona, amely mentes az adó alól.
Az utóbbi időszakban kialakult liechtensteini botrány viszont már itt is érezteti hatását, ugyanis sokan tartanak a hivatalos következményektől, és attól is, hogy az unió kötelezheti-e a tagokat a szigorú banki titoktartás feloldására. Ez ugyanis azzal a következménnyel járhatna, hogy azok a cégek, akik itt rendelkeznek bankszámlával, máshova viszik a pénzüket.
Mára egyedül Ausztria, Belgium és Luxemburg maradt kivétel az uniós banktitok elleni szabályok alól, aminek köszönhetően ezekben az országokban még mindig tilos kiadni bármilyen bankszámlával kapcsolatos információt, bár ez alól kivétel ha bűncselekményről van szó. Az alapelv az, hogy egy ilyen kis országban különösen fontos a személyes és céges adatok titokban tartása, hogy az ügyfelek ne pártoljanak el máshova.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pénzügyminiszter szerint ráadásul a rendszer jól működik. Az unió nem panaszkodhat, mert még így is jelentős összegeket utalnak át az itt befizetett adókból a számlatulajdonos anyaországába, ráadásul az ügyfeleik adatait sem kell kiadniuk. Emiatt nem igazán szeretnének ezen a rendszeren változtatni.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






