Bor vagy sör? Az Európai Bíróság döntött

Pénzcentrum
2008. április 9. 14:00

Az Európai Bíróság jóváhagyta, hogy a svédek nagyobb mértékben adóztassák a bort, mint a sört. Kedden engedélyezték a svédeknek, hogy megvalósítsák a borok magasabb szintű adóztatását, ezzel elutasítva az Európai Bizottság kifogását. A Bizottság azzal érvelt, hogy a lényegesen magasabb jövedéki adó szint a borokra a svéd söripart támogatja, miközben diszkriminálja a bortermékeket, amelyeket javarészt Franciaországból és az unió más országaiból importálnak.

Brüsszel szerint ez megszegi az uniós versenyjogi szabályozást. Ennek ellenére a Bíróság Luxemburgban úgy értékelte a helyzetet, hogy az nincs hatással a piaci versenyre, így jóváhagyta a különböző adókulcsok bevezetését. Az a tény ugyanis, hogy a bort magasabb szinten adóztatja az állam, nincs hatással a piacra, és nem jelent közvetett támogatást a svéd söröknek.

Ráadásul az árkülönbségek az adószint megváltoztatása előtt és után látszólag ugyanazok maradnak, egy liter bor mindössze kétszer annyiba kerül mint egy liter sör. A jogi győzelem emellett megcáfolta az unió egyik bírósági tanácsadójának tavalyi véleményét, miszerint a svéd adóügyi gyakorlat változtatásokra szorul. A Bizottság szóvivője elismerte, hogy elvesztették az ügyet, de hangsúlyozta, hogy a későbbiekben ezt nem fogják precedens értékékűnek tekinteni.

Svédország viszont továbbra is tartja az álláspontját, miszerint a monopóliumhelyzet és az alkoholokra kivetett magas szintű adó igenis szükséges ahhoz, hogy megfelelően tudják biztosítani és felügyelni az emberek egészségét. Ennek ellenére a svéd rendszer kemény uniós vizsgálat alatt áll, hogy a szigorú szabályokat enyhítse az ország a szeszesital eladásokra vonatkozóan. Tavaly többek között az ország elvesztett egy pert, aminek köszönhetően nem tudta megtiltani a magánszemélyeknek, hogy alkoholt importáljanak...

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32