Nem kap inni a pénzügyminiszter: nem szolgálják ki az adóemelés miatt...

Pénzcentrum
2008. március 28. 11:30

A március 12-i döntés után a briteknél kampány indult, aminek keretein belül a csatlakozók nem szolgálják ki a pénzügyminisztert semmilyen alkohollal, ugyanis a szeszesitalokra vonatkozó adókat jelentősen megemelték. A sör- és borfélék, valamint a skót whisky jövedéki adójának emelésével szeretne fellépni a kormány a mértéktelen alkoholfogyasztás ellen...

A helyzet már odáig jutott, hogy számos pub és szórakozóhely plakátokat ragasztott ki az ajtajára, amelyen az áll, hogy "Alistair Darling kitiltva", és a Facebook közösségi portálon már külön csoport is alakult azokból, akik támogatják a mozgalmat.

A tervek szerint azonban az elkövetkező 4 évben további emelésre lehet számítani, az infláció felett 2 százalékkal évente. A tiltakozás annak szól, hogy a szupermarketekben lényegesen olcsóbban lehet megkapni a szeszes italokat, aminek köszönhetően 57 brit pub zár be havonta. Ha tovább emelik az adókat, a vevők még inkább elmaradnak a szóban forgó helyekről, mivel sokkal olcsóbban tudják megvenni a boltokban az italt.

Az eddigi hírek szerint már 200 helyen nem szolgálnák ki a pénzügyminisztert ha betérne, és ez a szám csak növekszik. A tavalyi országossá váló dohányzási tilalom után és a növekvő üzemeltetési költségek után nem meglepő, hogy a tulajdonosok minden lehetőséget megragadnak, hogy megtartsák a vevőket...

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32