15 °C Budapest

4 százalékos adóemelés: 520 ezer évente a lakás után?

Pénzcentrum
2008. január 25. 13:00

Az ingatlanadó bevezetésének terve Magyarországon nagy port kavart. A javaslat ellen sokan tiltakoztak, pedig az európai országokat tekintve több helyen is bevált kormányzati pénzforrás. A briteknél például most készülnek emelni...

Több száz javaslat készült már eddig Nagy-Britanniában a helyi adók növelésének módjára, több helyen akár 5 százalékos emelésre is lehet számítani. A kivetendő ingatlanadó tervezett összege például egy D sávba eső ingatlan esetén 1 373 font lenne, vagyis 474,7 ezer forint.


A probléma az, hogy még az emelések ellenére is lesz olyan önkományzat, amelyik kénytelen lesz csökkenteni a nyújtott közszolgáltatásokat, ugyanis nincs meg rá a megfelelő fedezet. Sokan viszont ennek ellenére is a drasztikus emelés ellen vannak, mivel ha ilyen ütemben halad tovább az emelés, a lakosság 2011-re már 1,5 ezer fontot (518,6 ezer forint) lesz kénytelen ingatlanadó címén befizetni.


Az ok, amiért az önkormányzatoknak nincs elég keretük az éves feladatok elvégzésére és közszolgáltatások nyújtására az, hogy egyre több mindent kellene megcsinálniuk, egyre kevesebb pénzből, ugyanis a kapott támogatás évről évre változatlan, vagy csökken. A növekvő nyomás viszont már nem tartható fenn sokáig, így kénytelenek emelni az adókon.

A helyi adók 1997 óta közel a kétszeresükre emelkedtek, és szakemberek szerint ahhoz, hogy ezt a tendenciát meg tudják állítani, alapvető változásokra van szükség, amire egyelőre még nincs esély. A megnövelt adót minden évben aktualizálnák az ingatlanok értékének változása szerint.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 12:32