13 °C Budapest

Rettegésben élünk, az APEH-hel álmodunk?

Pénzcentrum
2008. február 28. 09:00

A tavalyi vagyonosodási vizsgálatok hulláma sokakat arra késztetett, hogy ma már külföldön bonyolítsa nagyobb beszerzéseit. Itthon kongnak az ürességtől az árverési csarnokok, mivel senki nem mer több százezres tételekre licitálni, a kis cégek tulajdonosai pedig félnek tőkét injekciózni vállalkozásukba. Virágzik ezzel szemben az off-shore cégalapítás és a családon belüli papírozás - mondta el a Magyar Nemzet által megkérdezett adószakértő.

A legnagyobb baj, hogy nincs általános szabály arra vonatkozóan, hogyan is kell egy vagyonosodási vizsgálatot lebonyolítani. Azoknál a magánszemélyeknél, akiknek a jövedelemadó-bevallása nem áll arányban a különböző nyilvántartásokból megismert vagyonával, a hatóság becsléssel élhet, azaz megmondhatja, hogy szerinte mekkora volt a jövedelme és ezek után mekkora utólagos adófizetési kötelezettségnek kellene eleget tennie.

A becslés után már az adózó feladata, hogy bizonyítsa, nem csalt adót. A revizorok általában még a vizsgált személynek sem engedik, hogy az eljárás alatt betekintsen a papírokba, melyek alapján átvilágítják, holott ez alapvető joga lenne.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 18:29