Idén az illetékes hivatalok csaknem minden energiaár-támogatási ív megalapozottságát megvizsgálják. Tavaly 150 ezer jogosulatlan igénylés volt. Míg 2007-ben "szúrópróbaszerűen", idén már "folyamatosan" ellenőriznek majd. A 2008-as energiaár-támogatás iránt eddig 1,6 millió igénylés érkezett be - írja a Népszabadság.
Az ellenőrzések tavalytól eltérően már februárban elindulnak. Arról azonban egyelőre nincs döntés, hogy hány támogatottat ellenőriznek. Így például egyelőre sem a Magyar Államkincstárnál, sem a vagyoni helyzet ellenőrzésében vele együttműködő APEH-nél nem terveznek emiatt létszámbővítést. Önmagában az a tény, hogy tavalytól eltérően 11 hónapon át folyamatosan ellenőriznek, még azonos kapacitások mellett is megtöbbszörözi a vizsgálatok lehetséges számát. Az azonban nem valószínű - állítják -, hogy szinte minden egyedi kérelmet le tudnának ellenőrizni.
Tavaly a MÁK az APEH vizsgálatai nyomán összesen mintegy 200 ezer esetben kért a kedvezményezettől adategyeztetést. (Ez a megítélt támogatásoknak mintegy 10 százalékát tette ki.) Az első ellenőrzések nyáron kezdődtek, de ősszel küldték ki a nagyobb adagot. Bár a fülön csípett csalók számáról konkrét adatok nem állnak rendelkezésre, azt mindenki valószínűsíti, hogy a bizonyított esetek száma 150 ezernél jóval alacsonyabb. Tavaly év végén hivatalos források még kevesebb mint 10 ezer, a kedvezményeket megszüntető, felfüggesztő, illetve a korábbi számlakedvezmények visszafizetésére is utasító határozatról tudtak. Ez a szám azóta néhány tízezerre nőhetett.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.






