12 °C Budapest

APEH: mi történt 2007-ben, és mire számítsunk idén?

Pénzcentrum
2008. január 7. 13:42

Az adóhatóság évadnyitó sajtótájékoztatóján bemutatta a 2007-es év főbb számait, és a 2008-as év kiemelt területeit. Bár jelenleg még folynak a zárások, és az egyeztetések, sem a tavalyi év adatai nem teljesen pontosak, sem a 2008-as év célkitűzései. Február közepén kerül nyilvánosságra például az idei vagyonosodási vizsgálatok ellenőrzési irányelve, vagyis hogy mire fognak kiemelt figyelmet fordítani a revizorok 2008-ban...

2007-ben az APEH a központi költségvetés adóbevételeinek 82,4 százalékát szedte be, ami összesen 8 363,7 milliárd forintot jelent, közel 1 490 milliárd forinttal többet, mint 2006-ban. A 2007-es év sikereként könyvelték el az elektronikus bevallások teljes körűvé tételét, vagy a Szerencsejáték Felügyelet és az illetékhivatalok integrálását.

Az elektronikus bevallás annak ellenére, hogy nem kötelező érvényű, a foglalkoztatottakkal kapcsolatos bejelentések mintegy 95 százaléka ezen keresztül érkezett, ami azt jelenti, hogy a cégek egyre kezdik felismerni a technika nyújtotta előnyöket.

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban a 2007-es év kiemelkedő volt, 357 milliárd forint volt a megállapított adókülönbözet, és 212 milliárd forint a kivetett ellenőrzési szankciók összege. Ezek Dr. Szikora János APEH elnök elmondása szerint 80-82 százalékban az áfát érintették.

A vagyonosodási vizsgálatok alakulása is kedvező volt az adóhatóság számára, bár ezt nyilván az ellenőrzöttek nem így látják. Összesen több mint 15 ezer vizsgálatot folytattak le 2007-ben, ami 42 724 millió forint megállapítást jelentett. Ezen felül az APEH 577,5 ezer darab végrehajtási eljárást is indított.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 2008-as feladatok viszont még az ideinél is szélesebb körűek, ugyanis januártól az adóhatóság feladata a minimum adóalap vizsgálata, az egészségbiztosítási járulék bejelentési és befizetési kötelezettségének vizsgálata. Emellett az APEH munkatársai igyekeznek megteremteni a bankkártyás fizetési mód alkalmazását, az elektronikus árverések bevezetését, illetve könnyebbé szeretnék tenni az elektronikus ügyintézés, és a bevallás módját is...

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?