Képviseletet kérnek a munkaerő-kölcsönzők!

Pénzcentrum
2007. december 4. 09:00

Egyre több teret nyer magának a piacon a munkaerő-kölcsönzés. Miközben 2002-ben még csak 282 kölcsönző cég volt nyilván tartva, addig tavaly ez már elérte a 710-et, és közel 40 százalékuk Budapesten tevékenykedik. A nyilvántartott cégekkel összesen 2 528 foglalkoztató szerződött, vagyis a partnercégekből sincs hiány - írja a Napi Gazdaság.

2006-ban összesen 102 425 munkavállaló áll kapcsolatban ilyen közvetítő cégekkel, és ez a szám egy év alatt 30 százalékkal emelkedett. Vagyis Magyarország is elindult az uniós tendencia felé, ugyanis ott már 2004-ben a kölcsönzött dolgozók aránya elérte az összes foglalkoztatott 1,5 százalékát.

A szektor éves bevétele emellett elérte a 75 milliárd eurót (18 975 milliárd forint)., és már évek óta komoly érdekképviselettel rendelkeznek a kölcsönzésben részt vevő felek.

Az Eurociett 24 országban közel 30 ezer irodával van jelen, 210 ezer állandó alkalmazottal, és napi átlagban közel 3 millió dolgozót közvetítenek. Az Uni-Europa pedig összesen 330 szervezetet foglal magába, több mint 7 millió taggal.

Az érdekek megfelelő védelme miatt szeretné megvalósítani a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége kezdeményezését, egy közös problémák megoldására szolgáló fórum, együttműködés létrehozását...

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.13 11:01
143% not equal 100% Nekem hihetetlen, hogy senki nem reagálja ezt le (egy csomó comment van...). Va...
perfekt  |  2025.05.12 16:54
A Perfekt Ipari Képzési Központ célja, hogy partnereinek mindig szakszerű és jogszabályoknak megfele...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 13. 18:36
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem