Az egyéni és a vállalati teljesítmény befolyásolja leginkább azt, hogy milyen mértékben emelkednek jövőre a fizetések. A béralku itthon tovább folytatódik - olvasható a Világgazdaságban.
A teljesítmény mellett azonban a Hay Group felmérése szerint a megélhetési költségek változása, valamint a piaci nyomás is meghatározó tényező a 2008-as bértervek előkészítésénél.
Holnap, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén folytatódik tovább az egyezkedés a jövő évi bérekről. Várhatóan idén is sávos javaslat születik a tavalyihoz hasonlóan. Vagyis 2008-ban 4,5-10 százalék közé esik majd a versenyszféra vállalkozásainak tett bérajánlás.
Egyik oldalnak sem érdeke a túlságosan széles sáv, hiszen a közszférában, valamint az állami tulajdonban lévő vállalatoknál a szakszervezetek mérvadónak tekintik az OÉT-ajánlást a béralkuk során. Így a MÁV-ot, vagy például a Magyar Postát is kínos helyzetbe hozhatná egy nagyobb mértékű keresetnövekedési ötlet.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








