Idén is összeállt a legjobb európai egyetemek listája. Az első hat helyet brit intézmények foglalták el, a legjobb a Cambridge-i lett. A 150 első oktatási intézményt tartalmazó listára viszont nem került fel magyar egyetem.
A jelek szerint Nagy-Britannia magasan vezet az első 10 helyezett között, ugyanis 10-ből 8 helyet brit egyetemek szerezték meg, és mindössze a 7. és 8. helyre tudott beférkőzni két francia intézmény.

A kontinens 100 legjobb felsőoktatási intézményének közel harmada található az angoloknál, így nem csak az első 10-ben szereztek domináns szerepet. Ráadásul a legjobb 500-ban is 49 helyet szereztek meg, ami magasan a többi nemzet által elfoglalt helyek száma felett van.
Az értékelésbe ugyanúgy beleszámított a diákok és a dolgozók véleménye, mint az egyetem globális hatásai, és az elméleti megítélése is. Az egyetemek vezetői ráadásul egyhangúan nyilatkozták azt, hogy számukra a legfontosabb a megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozók, és a legjobb diákok toborzása akár külföldről is, ezzel tartva és fejlesztve az egyetem színvonalát.
Vagyis ha a megítélést tekintjük, bizony érdemes egy jó nevű brit egyetemre jelentkezni, mert lehet, hogy jövőre Európa legjobbjának fog számítani...
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






