18 °C Budapest

A világ egyik legjobb egyeteme az ELTE!

Pénzcentrum
2006. augusztus 24. 11:17

Idén is elkészült az úgynevezett "Sanghaji lista", mely a világ legjobb egyetemeinek rangsora. A Szegedi Tudományegyetem holtversenyben a 301-400. helyen áll, míg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szintén annak harmadik százas csoportjában foglal helyet. A rangsort az amerikai Harvard vezeti, második Cambridge az Egyesült Királyságból, harmadik a szintén amerikai Stanford - írja az MTI. Az

Idén is elkészült az úgynevezett "Sanghaji lista", mely a világ legjobb egyetemeinek rangsora. A Szegedi Tudományegyetem holtversenyben a 301-400. helyen áll, míg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szintén annak harmadik százas csoportjában foglal helyet. A rangsort az amerikai Harvard vezeti, második Cambridge az Egyesült Királyságból, harmadik a szintén amerikai Stanford - írja az MTI.

Az európai egyetemek rangsorában a két magyar intézmény holtversenyben a 123-171. helyet érte el (az immár negyedszerre elkészített lista történetében nem ritka a több holtversenyben lévő egyetem).

Az először 2003-ban elkészített 500 fős Shanghaji lista a világ több ezer felsőoktatási intézményét vizsgáló felmérés, ahol kínai kutatók az egyes egyetemek oktatóinak számát arányosítják az idézettséggel, azzal, hogy a kutatóknak bizonyos folyóiratokban - mint például a Science és a Nature - hány publikációja jelent meg.

Az intézményben végzett diákok és a jelenlegi oktatók Nobel- vagy Field-díja is számít - tudta meg a hírügynökség.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?