10 év sem kell hozzá és India egyetemei kínai társaikkal karöltve lekörözik az európai felsőoktatási intézményeket, amennyiben az európai egyetemek nem kapnak több anyagi támogatást, s így nem tudják végrehajtani a szükséges modernizációt, jelentette ki tegnap a Timesnak adott interjújában Ján Figel.
Az Európai Bizottság oktatási biztosa szerint India magas fokú technológiai fejlettsége és Kína nagyra törő tervei, miszerint 2015-ig több topegyetemet hoz létre, intő jelként kell szolgáljon Európa számára - írja a Világgazdaság.
A pekingi kormányzat, hogy elhatározásának szilárdságát bizonyítsa, a következő években a jelenlegi 0,5-ről a GPD négy százalékára emeli majd a felsőoktatásra fordított összegeket. A nagyszabású tervek valóban veszélyeztetik az európai és amerikai egyetemek hegemóniáját, hiszen a jelen állás szerint Európa a GPD 1,1, az Egyesült Államok pedig a GDP 2,7 százalékát költik ilyen célra.
A brit egyetemek attól tartanak, ha nem jut elegendő pénz fejlesztésükre, a tehetséges diákok a külföldi képzést választják majd, a szakképzett munkaerő pedig magával vonzza a befektetőket is. Már most is problémát jelent a mérnökök elvándorlása a szigetországból és egész Európából: jelenleg több mint 400 ezer európai mérnök dolgozik az Egyesült Államokban, amely hosszú távon komoly lemaradást jelenthet az innováció terén.
Jelenleg azonban még teljes az európai és amerikai egyeduralom, már ami a felsőoktatási intézményeket illeti, a Times Higher felméréséből kiderül, hogy a legjobb egyetem továbbra is az amerikai Harvard, az európai felsőoktatási intézmények között pedig a Cambridge viheti haza az első helyet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







