2007. január és augusztus között az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozások, valamint a költségvetési intézmények esetében a foglalkoztatottság átlagosan 2 millió 774 ezer fő volt. Az év nyolcadik hónapjában júliushoz képest tovább csökkent a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak létszáma - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A foglalkoztatottak létszámának az előző év azonos időszakához képesti 1,5 százalékos csökkenése javarészt a költségvetési szférában alkalmazásban állók számának gyorsuló ütemű csökkenésének köszönhető, a versenyszférában dolgozók számának csökkenése pedig megfordulni látszik. A munkanélküliségi ráta egyébként a 12-54 évesek körében június-augusztusban 7,2 százalékot tett ki.
A nettó átlagkereseteket vizsgálva, a vállalkozásoknál lényegében nincs változás, az előző év azonos időszakához képest 1,4 százalékot emelkedett a jövedelem, azonban júliushoz képest 1,6 százaléknyit mérséklődött.
A bérek mértékének gyenge emelkedése, és a 8,5 százalékos infláció játszik szerepet abban, hogy a reálbérek 2007. augusztusához képest 6,3 százalékkal csökkentek. Hogy miért fontos a reálbéreket vizsgálni? Ez az a termékmennyiség, amelyet adott munka elvégzéséért kapott pénzünkért vásárolhatunk, vagyis valójában ennyit ér kézhez kapott fizetésünk.

A júniusi emelkedés után tovább folytatta a költségvetési szféra havi nettó átlagkeresete csökkenését, igaz a tavalyi évhez képest még így is emelkedés tapasztalható.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A KSH szerint a nettó keresetek alacsony emelkedésében szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék 2006 szeptemberi, valamint az egészségbiztosítási járulék januárban történt emelése.
A bruttó keresetek tekintetében az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az építőiparban (18,4%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (11,9%), a kereskedelem, javítás (11,1%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,9%) gazdasági ágakban.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








