Augusztus végéig várhatóan 1,3 millió egyéni vállalkozónak és magánszemélynek küld folyószámla-kivonatot az APEH. Ez az érték az előző évihez képest 10%-os növekedésnek felel meg - írja a Világgazdaság.
A kivonatok megszaporodásának hátterében a január elsején végrehajtott illeték-integráció mellett a hibásan beadott elektronikus bevallások miatt rendezetlen folyószámlák sokasága áll.
A magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak küldött küldemények 36%-a tartalmaz majd pótlékfelszámításról szóló értesítőt is. Az adózóknak - egyetértés esetén - a késedelmi pótlékot szeptember 17-éig kell megfizetniük.
Az APEH szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az adózóknak a befizetendő kötelezettségeiket mindig a megfelelő adónemhez tartozó költségvetési bankszámlára kell teljesíteniük, ugyanis csak ebben az esetben lesz rendezett a folyószámlájuk.
A folyószámla-kivonatokkal kapcsolatos kifogásoló észrevételek aránya egyébként évek óta szinte változatlan: 2005-ben az összes küldemény 0,9, 2006-ban pedig 1,03%-át kifogásolták a címzettek.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






