A megyei munkaügyi központok illetékesei szerint 2007 elejére valószínűsíthetően 1 százalékkal fog növekedni a munkanélküliség, annak ellenére, hogy a megszorító intézkedések még nem éreztetik hatásukat, rohamos leépítésekről még sem a magán- sem a közszférában nem számoltak be.
A megyei munkaügyi központok illetékesei szerint 2007 elejére valószínűsíthetően 1 százalékkal fog növekedni a munkanélküliség, annak ellenére, hogy a megszorító intézkedések még nem éreztetik hatásukat, rohamos leépítésekről még sem a magán- sem a közszférában nem számoltak be - írja a Napi.
A lap felmérése szerint a közigazgatásban legnagyobb mértékű leépítési hullám még az év vége előtt várható, főként az észak-magyarországi és a dél-dunántúli régióban, de jelentős leépítésre lehet számítani a közép-dunántúli térség oktatási és egészségügyi intézményeiben és észak- és dél-alföldi polgármesteri hivataloknál is. Ezek az a munkavállalók azonban az általános fél éves felmondási idő miatt idén még nem jelennek meg a munkaügyi központok nyilvántartársaiban, mint munkanélküliek.
A legnagyobb mértékű átszervezésről eddig az egészségügyben történt meg, Borsod-Abaúj-Zemplénből, Szatmárból, Vasból és Baranyából is jelezték, októberben az átlagnál több egészségügyi dolgozó jelentkezett náluk feltehetően a kórházak és rendelőintézetek átszervezése miatt.
A vállalkozói szféra esetében úgy tűnik, igazán a kis- és középvállalkozásokat érintik érzékenyen a megnövekedett járulékterhek, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például a 20 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató cégek az elmúlt hónapban összesen 200 alkalmazottjuktól váltak meg. Ezzel egy időben az országosan 7000-rel nőtt a betöltetlen munkahelyek száma meghaladva a 48 200-at, ezzel is megerősítve a központok azon értesüléseit, hogy a vállalati szféra a következő időszakra nagyarányú leépítést nem tervez.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A leépítések helyett a kis- és középvállalkozások körében egyre gyakoribb a vállalatok megszűnése, az ország keleti részének cégbíróságai szerint szeptember végétől október elejéig folyamatosan csökken a vállalkozások száma. A megszorításokra leginkább érzékenynek a csupán néhány személyt foglalkoztató cégek bizonyultak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







