35 °C Budapest

Csapást mérnek a köztisztviselőkre és a közalkalmazottakra

Pénzcentrum
2006. augusztus 24. 08:45

A munkájukat megtartó közszolgáknak búcsút kell mondaniuk a versenyszférában dolgozókkal szembeni kiváltságaik közül néhányról - köztük az utazási kedvezményről és a több szabadságról - ráadásul megszűnik a garantált ütemű előrehaladást biztosító életpályamodell is.

A munkájukat megtartó közszolgáknak búcsút kell mondaniuk a versenyszférában dolgozókkal szembeni kiváltságaik közül néhányról - köztük az utazási kedvezményről és a több szabadságról - ráadásul megszűnik a garantált ütemű előrehaladást biztosító életpályamodell is - írja a Világgazdaság.

A lap információi szerint megszüntetésre kerülhet a 13. havi illetmény, a nyelv- és a gépjármű-vezetői pótlék is. A tervek szerint néhány éven belül meghonosítanák az állami szférában is a teljesítménymérésen és értékelésen alapuló rendszert, melynek következtében előfordulhat, hogy az egyik köztisztviselő a mostani plusz egy havi juttatásának teljes összegéről kénytelen lesz lemondani, míg más akár a 13. havi összegnél többet vihet haza.

A vezetői beosztásban levők esetében könnyebbé tehetik a felmentést a felelősségi körbe tartozó teljesítménycélok el nem érésekor. A közalkalmazottakkal azzal is számolniuk kell, hogy előmenetelüket lassítják majd.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
laskainelli  |  2026.06.25 13:41
Talán te is ismersz olyan házaspárt – vagy éppen magatokra ismersz –, akik látszólag jól működnek eg...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?