Kemény szavak: akiket becsapott a kormány...

Pénzcentrum
2006. augusztus 15. 11:30

A kiigazító program miatt az idén a megszokottnál is keményebb bértárgyalások várhatók ősszel, mivel a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt úgy érzik, a kormány becsapta őket.

A kiigazító program miatt az idén a megszokottnál is keményebb bértárgyalások várhatók ősszel, mivel a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt úgy érzik, a kormány becsapta őket - írja a Magyar Hírlap.

Ősszel ebből kifolyóan mindkét fél szeretné újratárgyalni a tavaly az Országos Érdekegyeztető Tanácsban három évre megkötött minimálbér-megállapodást, melynek értelmében az idén 62,500 forintra emelkedett minimálbér jövőre már 65,500 Ft lesz, 2008-ra pedig 69,000 Ft-ot tesz majd ki. (Idén júliustól a legalább középfokú képesítést igénylő munkakörben dolgozóknak ennél is többet kell kapniuk a cégektől: a gyakorlott szakmunkások a második félévtől minimum 68,800 Ft-ot keresnek majd, 2008-ban pedig már valamivel több mint 86 ezret.)

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a megállapodást abban a hiszemben írták alá, hogy a közterhek fokozatosan csökkennek majd, ehelyett viszont emeléseket kaptak, így több ágazatban és régióban nem tudják kigazdálkodni a cégek a minimálbér-emeléseket. A VOSZ ennek ellenére sem akarja felbontani a megegyezést, a kereteken viszont lazítani szeretne.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége viszont úgy látja, a kormány felrúgta az OÉT-ben kötött megállapodást. Az MGYOSZ minimumfeltétele az 1,950 Ft-os eho megszüntetése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakszervezetek ragaszkodnak az eredeti ütemtervhez, sőt a munkavállalói járulékterhek idei 2.5, majd jövőre 1 százalékpontos emelésének kompenzációját is el szeretnék érni.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17