Miniszteri beszámolókkal telt a hétvége, a tárcavezetőket Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Draskovics Tibor pénzügyminiszter hallgatta meg. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy izzadságos tárgyalások folytak. A konzultációk a költségvetésre vonatkoztak, szó volt azokról a területekről, melyeket preferálni kívánnak, illetve a szükséges
Draskovics elmondta, hogy mintegy 40 mrd Ft áll rendelkezésre a létszámcsökkentés költségeinek fedezésére (végkielégítések stb.). Korábban több munkaanyagból is szellőztettek meg részleteket napilapok, állítólag egy speciális állományban maradó verzió is készült, ahol a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásra szánt része kb. 2 évig 2/3 bérért dolgozna. A pénzügyminiszter korábban is úgy nyilatkozott, hogy a tárcáknál a tervezett 6.5%-os béremelés fedezetét a minisztériumoknak maguknak kell kigazdálkodni ezzel kényszerítve ki a létszámracionalizálást.
Az igazgatási költségeket mindenképpen mérsékelni szeretnék, valószínű elhalasztják a felújításokat és az irodabútor-beszerzéseket.
A Népszabadság szerint a költségvetés preferált területei maradnak illetve lesznek az autópályaépítés, a munkahelyteremtés, a kistérségi együttműködések fejlesztése, az uniós források megszerzése, a rendőrség felszereltségének javítása. 2005-ben ezer rendőrautó cseréjét tervezik.
A munkahelyteremtés elsősorban aktív eszközei kerülnének előtérbe. Az adórendszer tervezett változásai is ezt hivatottak elősegíteni. A fiatalok, gyesről visszatérők és az 50 év felettiek és a munkanélkülieket foglalkoztatók 9 hónapig 50%-os TB-járulék kedvezményre számíthatnának -nyilatkozta Kuncze Gábor. Katona Béla szocialista politikus szerint elképzelhető lenne, hogy a fix összegű egészségügyi hozzájárulás is 1200 Ft-tal csökkenjen. Adókedvezményt kaphatna minden olyan vállalkozás, ahol az alkalmazottak száma az 5-öt nem éri el, de új embert vesznek fel.
Az autópálya-építési program folytatódik, Draskovics szerint 2006-ra Miskolcig, Nyíregyházáig, Debrecenig, Szegedig, Dunaújvárosig és a Balaton délnyugati végéig lehetne autópályán utazni. Folytatódik az M6-os Pécsig és az M7-es Nagykanizsáig történő építésének előkészítése.
Az SZJA-t érintő változásokkal külön írásunkban foglalkozunk, de itt is említést teszünk róla. Jövőre az elképzelések szerint 2 kulcsossá válna az eddig 3 kulcsos tábla. Az alsó kulcs éves másfél millió jövedelemig 18%, míg a felső kulcs 38%. A kedvezmények köre szűkül, 6 millió felett már szinte alig marad egy-két forma, amit igénybe lehet majd venni. Gyurcsány nyilatkozata szerint mintegy 100 mrd Ft maradhat a családoknál az SZJA-t érintő intézkedések következtében, mely a másik oldalról 100 mrd Ft-nyi bevételkiesés az államnak. Elemezők egy része aggályosnak tartja, hogy a gazdasági növekedés megteremti-e e azt a fedezetet, mely az ilyen jellegű bevételkiesésekhez kapcsolódik.
A konvergencia-program szerint - mely szerint a 2005-ös büdzsé tervei is készülnek - a kormányzati szektor bevételei az idei évre tervezett 44.2%-os GDP arányos mértékről jövőre 43.4%-ra mérséklődnének, míg a redisztribúció 48.8%-ról 47.5%-ra mérséklődne. A fentieknek megfelelően tehát néhány bevételcsökkentő és kiadásnövelő intézkedés már körvonalazódik, jó lenne látni néhány olyan kiadáscsökkentő lépést is, mely a jövőre tervezett 4.1%-os hiánymérték felé irányítja az egyenleget. Közép- illetve hosszabb távon a most tervezett intézkedések feltehetően kedvezőek.
Egy új vállalkozás indítása vagy egy új termék bevezetése mindig izgalmas, de ugyanakkor kihívásokkal teli időszakot jelent az üzleti életben.
Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Roland Garros - Nem volt sima ügy, de papírforma-diadal a nők között
- A Manchester City a BL-győzelemmel teljessé tette a triplázást
- Négy telitalálat a lottón
- "Az Európai Unió erővel akarja áttelepíteni a migránsokat Magyarországra" - a nap hírei
- Soha jobbkor! - Elkapta Spanyolországot a női kosárlabda-válogatott, Eb-kerethirdetés is történt
- Egy mindentudó csodafutópadot és sok minden mást is "beújított" az ORFI
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


