Járai Zsigmond, az MNB elnöke több érvvel támasztotta alá a mai 50 bp-os kamatcsökkentést.
A kamatcsökkentésre egyrészt lehetőséget teremtett a nemzetközi környezet változása. A Monetáris Tanács úgy vélte, hogy alacsonyabb kamatprémiummal is elégedettek lehetnek a külföldi befektetők.
A másik fő érvcsoport a kamatvágás mellett az infláció csökkenése, az igen jelentős előre tekintő reálkamat. A jegybankelnök úgy vélte, hogy a kamatcsökkentés mellett nem módosulnak lényegesen a monetáris kondíciók.
Járai Zsigmond több kockázatot is kiemelt a következő időszak makrogazdasági folyamatokat illetve az inflációt illetően. Az egyik ilyen az államháztartás magas hiánya. További intézkedések nélkül a GDP arányos államháztartási hiány elérheti az 5.4%-ot, mely fél százalékponttal csökkenhet 2005-re. A magas ÁHT hiány mellett némileg aggasztó a magas bérinfláció, ugyanakkor a szakértők bíznak benne, hogy ez az év második felében illetve jövőre érdemben mérséklődhet.
A mostani kamatvágás mögött Járai szerint semmilyen politikai akarat nem húzódik meg.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








