2018. augusztus 14. kedd Marcell

1980 után születtél? Kezdhetsz aggódni, csúnya világ jön


Az 1980-as években született generációnak számos olyan kihívással is szembe kell néznie, melyekkel az idősebb korosztályoknak nem kellett. Ennek következtében nem kizárt, hogy ezek az emberek egy "elveszett generációt" fognak alkotni: a társadalom egy olyan rétege válik belőlük, amely nem képes elérni azt az anyagi jólétet, melyben a szüleik élnek.

Az egykori szocialista blokk országaiban nem újdonság az a megállapítás, miszerint az 1980 után született generációnak különösen sok nehézséggel kellett szembesülnie, amikor belépett a munkaerőpiacra. A rendszerváltás követő időszakban számos ilyen ország élt át jelentős gazdasági visszaesést: rengeteg munkahely szűnt meg, a bérek pedig nem tudtak lépést tartani az elszálló megélhetési költségekkel.

Egy, a Business Insider által ismertetett friss kutatás azonban azt állítja, hogy ezekkel a problémákkal nem csak a kelet-európai, hanem az amerikai fiatalok is kénytelenek szembesülni. Az amerikai gazdaságban a szóban forgó problémák persze valamelyest később jelentkeztek, hiszen ott a 2008-2009-es válság jelentette a nagy törést a gazdaság számára.

Ez azonban ugyanúgy jelentős mértékben érintette az 1981-1996 között született fiatalokat, akik így vagy a recesszió idején nőttek fel, vagy ekkoriban léptek be a munkaerőpiacra.

A 2000-es években ez a korosztály magas munkanélküliséggel, magasabb megélhetési költségekkel és egyre több adóssággal szembesült, így aztán az a veszély fenyegeti őket, hogy nem lesznek képesek elérni azt az anyagi jólétet, amely a szüleiknek még sikerült.

Az előttük álló nehézségek többnyire ismertek: a fiataloknak egyre hosszabb ideig kell spórolniuk egy lakás megvásárlásához, de általánosságban is nőttek a megélhetési költségek. A kutatás szerint a tárgyalt korosztály vagyoni szintje 34 százalékkal marad el attól, ahol a válság elmaradása esetén tarthatnának.

Tény, hogy a recesszió a többi korosztályt is hátrányosan érintette, ugyanakkor kisebb mértékben: az 1970-es években született korosztálynál ez az elmaradás csak 18 százalékos, míg az 1960-as generációnál még ennél is kisebb, mindössze 11 százalékos.

A 2000-es évek végén jött válság komoly akadály elé állította a fiatal munkásokat, hiszen a magas munkanélküliségi ráta alacsony bérekkel párosult. Nem véletlen, hogy a válság elmúltával is ez a korosztály képes a leglassabban talpra állni.

10 évvel ezelőtt sokan szembesültek azzal, hogy hiába tanultak tovább, illetve vettek fel diákhitelt, mégsem kapnak a végzettségüknek megfelelő munkát. A nem a képesítésüknek megfelelő munka, az ezekkel járó alacsonyabb fizetések, az elszálló megélhetési költségek, illetve a nyakukba vett diákhitelek törlesztői komoly anyagi kihívásokat jelentettek illetve jelentenek a fiatalok számára. Az amerikai fiatalok helyzetét ráadásul még az is tovább rontja, hogy a szóban forgó korosztály igen sok autóhitellel illetve hitelkártya-adóssággal is rendelkezik.

A tanulmány készítői azonban úgy vélik, hogy még nincsen minden elveszve: elképzelhetőnek tartják, hogy a fiatalok "gazdagodási pályaíve" meredekebb lesz, mint amilyen a szüleiké volt, tehát a későbbiekben kevesebb idő alatt halmozhatnak fel jelentősebb vagyont.

Nem csak Amerikában létező problémákról van szó

A kutatás az amerikai állapotokat vizsgálta, ugyanakkor a fentebb ismertett nehézségek sok magyar fiatalnak is ismerősek lehetnek. A 90-es évek gazdasági nehézségei, valamint a tíz évvel ezelőtti, az Egyesült Államokból kiinduló világválság is nehéz feladatok elé állaították a hazai fiatalokat. Hazánkban is ismertek például a lakhatással kapcsolatos nehézségek: az elszálló lakás- és albérleti áraknak köszönhetően sokak számára csak álom marad a saját lakás.

Nyilván nem véletlen, hogy az Eurostat friss adatai szerint a magyar fiatalok átlagosan 27 éves korukban hagyják el a családi házat, az úgynevezett mamahotelt. A szóban forgó tanulmány azonban jól érzékelteti, hogy mennyire nem országspecifikus problémáról van szó: a magyar adatok ugyanis egyáltalán nem kiemelkedőek, sőt. Számos kelet- és dél-európai országban még tovább laknak a szüleiknél az emberek, Máltán például már 32 éves is elmúlt egy átlagos fiatal, mire maga mögött hagyja a mamahotelt.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hozzászólások száma: 3 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ez az igazi rezsicsökkentés: százezreket spórolhatsz évente
Nem szabad halogatni, még most keress szakembert.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
ajovomunkahelye
2018. 08. 14. 09:41
Juniorok a csapatban

Junior tanácsadók, akik már most a jövő munkaformáját követik. Szabadon dolgozhatnak kávézókból...

icoachu
2018. 08. 13. 18:35
ÍGY TURBÓZD FEL AZ ÖNÉLETRAJZOD 7 LÉPÉSBEN

Ha álláskeresésben vagy éppen és soha nem hívnak be személyes interjúra, vagy csak nagyon ritkán...

perfekt
2018. 08. 13. 09:00
Szociális hozzájárulási adó – újratervezve!

A könyvelő szakma emlékeiben valószínűleg még eleven él a szociális hozzájárulási adó 2012....

jobangel
2018. 08. 13. 06:00
Miért nem működik a home office?

Ahogy egyre inkább népszerűsítjük, egyre többen is jönnek vissza azzal a panasszal munkáltatói...

hrdoktor
2018. 08. 13. 04:15
Szeretetnyelvek a munkahelyen? Igen!

A szeretet, a megbecsülés és elismerés megfelelő kifejezése nemcsak a párok között fontos, hanem...

schrammelivett
2018. 08. 12. 21:32
Freud tévedése – jó-e ha a pszichológus „fehér lap”? Lehet-e az ember objektív?

  Mitől hatékony egy segítő kapcsolat? Miért fontos a hitelesség? Freud a pszichológia egyik...

laskainelli
2018. 08. 12. 18:17
Mit tegyek, ha nem tudom lerázni a szeretőmet?

A címadó kérdést nem egyszer hallottam már ügyfeleimtől, és azt is tudom, hogy nem egyedi eset...

NÉPSZERŰ
FRISS