Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Az európai fiatalok átlagosan 26 éves korukban hagyják el a szülői házat. Magyarországon ennél várhatóan egy évvel marad tovább odahaza az ifjú generáció. Mindazonáltal vannak olyan országok is, ahol bőven 30 év fölé tolódik ki a szülői fészekből való kirepülés.
Az Európai Unióban négyből átlagosan valamivel több mint egy (28,5%) 25 és 34 év közötti fiatal él a szüleivel. Az EU országaiban mindazonáltal óriási különbségek mutatkoznak a mamahotelt kihasználók arányai között. Míg például az északi államokban az otthon lakó fiatalok aránya el sem éri a 10 százalékot, tehát 10-ből alig egy, addig Horvátországban és Görögországban minden ötödik fiatal él otthon a 25-34-es korosztályból.(55,5%).
Az adatokból kiolvasható az is, hogy egy átlagos fiatal európai várhatóan, hány éves korában repül ki a családi fészekből. Ezen a téren Magyarország erősen a középmezőnyben, de azért bőven az EU-s átlag felett helyezkedik el. Hazánkban a szülői ház elhagyásának várható életkora 27,4 év, mely nemekre lebontva a férfiak esetében 28,8, míg a nők esetében 26 évet jelent.
Az EU tagországai közül egyébként Máltán, Horvátországban és Szlovákiban a legmagasabb a fiatalok várható kirepülése a szülői házból. Olyannyira, hogy mindhárom nemzet esetében ezt átlagosan több mint 30 év. A lista végén ezzel szemben jellemzően északi országok végeztek, mint például Svédország, Dánia vagy Finnország. Ezekben az országokban például még a 22-t se éri el az átlag, azaz majd tíz évvel korábban lépnek le otthonról az északi fiatalok, mint a déliek.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







