8 °C Budapest

Újabb fordulat a magyar ingatlanpiacon: kipukkadni látszik a lufi?

2020. január 24. 19:30

Ami a keresleti adatokból már korábban látszott, most a hivatalos adatokból is kiderül: a múlt év közepétől jelentősen csökkent a lakásvásárlások száma. A múlt év harmadik negyedében közel 19 ezer lakás cserélt gazdát az országban, ez 56 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. A használt lakások az adásvételek száma Budapesten több mint 80 százalékkal csökkent, a megyeszékhelyeken és nagyobb vidéki városokban 52, illetve 50 százalékos csökkenés ment végbe. Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az eladó lakóingatlanok piacán idén januárban jelentősen nőtt a magánszemélyek kínálata: a fővárosban 57 százalékkal, a megyeszékhelyeken 53 százalékkal több eladó lakóingatlant hirdettek, mint egy évvel korábban.

Nagyon jelentős visszaesést produkált a lakáspiac a múlt év harmadik negyedévben a hivatalos adatok szerint. A kérdéses időszakban 19 329 használt és új lakás talált gazdára, ez 56 százalékkal marad el a 2018 harmadik negyedévétől, a múlt év első és második negyedévéhez képest pedig 50, illetve 44 százalékos zuhanásnak felel meg - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely saját adatokon és a múlt év harmadik negyedévére vonatkozó hivatalos KSH-számokon alapul.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

Még előzetes KSH-körképről van szó, azaz nem érkezett be a harmadik negyedévre vonatkozó összes hivatalos adat, vagyis az összes adásvétel alapján visszafogottabb lehetett a csökkenés a piacon. Az viszont egyértelmű, hogy jelentős csökkenés ment végbe a múlt év harmadik negyedében. A kereslet alakulásából az már korábban látható volt, hogy a múlt év közepétől jelentősen visszaesett a kereslet a lakáspiacon, elsősorban a budapesti lakások iránti érdeklődés esett vissza.

A legdurvább csökkenés a fővárosi használt lakások piacán látható: a múlt év harmadik negyedében mindössze 1472 ingatlant került új tulajdonoshoz, ami 82 százalékos zuhanást jelent éves összevetésben. A megyeszékhelyeken 52 százalékkal 3970-re csökkent az adásvételek száma, a nagyobb vidéki városokban 6835 tranzakció történt, ez 50 százalékos hanyatlást jelent az előzetes adatok szerint.

Kínálati boommal indult az idei év

A lakáspiaci forgalom hirtelen csökkenésével párhuzamosan az árak éves összevetésben még emelkedést mutattak a KSH szerint.  2019 harmadik negyedében a használt lakások ára 14 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az új lakások pedig 5,8 százalékkal drágultak. Balogh László hozzátette:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakásdrágulás üteme az ingatlan.com kínálati adatai és a hivatalos számok szerint is lassulást mutat. A lakásadásvételek számának csökkenést, a drágulás lassulása összességében arra utal, hogy a lakásárak plafon közelében vannak, a vásárlóknak a mostani szinteknél magasabb ár nem igazán fér bele. Ez a korábbi trendhez képest egyértelmű fordulatot jelent és a vevők számára nagyobb mozgásteret biztosít egy-egy lakásvásárlásnál a jövőben.

Az ingatlan.com elemzése szerint, akik most terveznek lakást vásárolni a nagyvárosokban, azok széles kínálatból válogathatnak. Legalábbis január közepén a magánszemélyek kínálatában 57 százalékkal több budapesti lakáshirdetés volt, mint tavaly januárban, a megyeszékhelyeken pedig 53 százalékos volt a bővülés.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 11:18
Költözik az RTL jelentős része, beleértve a hírstúdiót is. Azért a Camponánál lévő helyszíntől sem v...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm