7 °C Budapest

Szép csendben, de nekiállt szigorítani az MNB: mégis, mi lesz ebből?

2020. február 17. 19:30 2 perc

Az eddigi laza monetáris politika fordulatot látszik venni, a Nemzeti Bank elkezdett szigorítani. A kamatlábak emelését már az elmúlt hónapokban több szakértő és elemző is várta, most a központi bank a foreign exchange swap eszközén keresztül nyúlt hozzá a kamatlábakhoz.

"Az fx-swap állományt az elmúlt hetekben érdemben csökkentettük, mindez szándékolt és tudatos döntés eredménye."

- ez volt az egyik fontos üzenete Nagy Márton múlt heti nyilatkozatának. Bár az MNB-alelnöke nyíltan nem mondta ki, de szavai tulajdonképpen azt jelentik, hogy a jegybank megkezdte a kamatemelést.

A jegybank tulajdonképpen a likviditás szabályozásával mozgatja a bankközi hozamokat (elsősorban a BUBOR-t és a swap-pontokat), vagyis a monetáris politika legfontosabb operatív eszköze a bankközi likviditást szabályozó fx-swap tender lett. Amikor a jegybank ezen keresztül bővíti a teljes likviditást, akkor a bankközi hozamok esnek, amikor szűkíti, akkor emelkednek.

Csendes volt a fordulat, már hetekkel ezelőtt léptek

A fordulópontot valójában nem Nagy Márton múlt heti nyilatkozata jelentette, ugyanis a jegybank már a megelőző hetekben is kényelmetlenül kezdte érezni magát az emelkedő inflációt és a töretlenül gyengülő forintot látva - írja a Portfolio. Ennek megfelelően az fx-swap tendereken egyre szigorúbban viselkedett, többször visszadobva az összes ajánlatot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek megfelelően a likviditás szűkülni kezdett, kicsit a kamatszintek is elkezdtek mocorogni. De mindaddig, amíg Nagy Márton nem adott egyértelmű jelzést arra nézve, hogy nem nézik jó szemmel az erősödő inflációs kockázatot, a forint gyengült és a kamatok is összességében alacsony szinten maradtak.

Ez változott meg a múlt héten, amikor is a kamatok addig óvatos emelkedése felgyorsult, a forint elleni short pedig erejét vesztette. A BUBOR kamatok mára rég látott magasságokba emelkedtek. A 3 hónapos lejáraton a január közepi 0,16%-ról 0,58%-ra ugrott a hozam, a 12 hónapos futamidőn pedig 0,27%-ról 0,75%-ra.

Ha a három hónapos futamidőből indulunk ki, akkor a jegybank tulajdonképpen 40 bázispontos kamatemelést hajtott végre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?