-3 °C Budapest

Palkó: 27 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek + videó

Pénzcentrum
2014. augusztus 26. 12:33 2 perc

Az ATV tegnap esti műsorának Palkó István kollégánk volt a vendége, ahol többek között a devizaperekről volt szó. A szakértő kifejtette, hogy az árfolyamrésnél alkalmazott képletet kell majd várhatóan használni az egyoldalú kamatemeléseknél is, illetve arról is beszélt, hogy mekkora terhet vesz le a devizahiteles mentőcsomag a magyar családok válláról.

Tegnap este Palkó István, a Portfolio vezető elemzője  volt vendége az ATV Egyenes Beszéd című műsorának; az elemzőt a devizahitelekről kérdezték. A szakértő megállapította, minden visszajár az adósoknak, ami az árfolyamrés jogellenes használatából adódik, viszont az egyoldalú kamatemelések ügyében már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Ugyan az alkalmazott képlet várhatóan itt is az árfolyamréshez hasonló lesz, viszont a perek miatt még kérdéses, hogy melyik hitelintézeteknek kell kifizetniük a visszatérítéseket.

Az eddigi perekben más helyzet áll fenn, a Milton elveszítette a pert, míg a Kéthely és Környéke esetében felemás ítélet született. A két nagybank, a K&H és az MKB esetén nem született döntés, szeptember 9-ig elhalasztották az ítéletet. Egyébként összesen 79 hitelintézeti keresett érkezett a Fővárosi Törvényszékhez az egyoldalú banki szerződésmódosítással kapcsolatban.

Az elemzőt arról is kérdezték, hogy mennyivel csökkenhet a tőketartozás, és mennyivel lehet alacsonyabb a törlesztőrészlet a tőketartozás csökkenése miatt.

"A mostani tőketartozásnak átlagosan 19 százaléka jöhet le az elszámolások miatt. Ez igen jelentős összeg; a havi törlesztőrészletek ennek köszönhetően és a kötelező kamatcsökkentések miatt is csökkenni fog. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 27 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek" - tette hozzá Palkó István.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: ATV.hu

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27