11 °C Budapest

Megszólalt Varga Mihály: nem kizárt a magyarországi recesszió sem

2020. március 10. 22:41

A kormány már akár a jövő héten bejelenthetné az új gazdaságvédelmi csomagot, de a járvány gazdasági hatásai miatt kivár - mondta a pénzügyminiszter.

A kormánynak a gazdaság valós igényére kell reagálnia a koronavírus hatásai kapcsán, ehhez a hónap végéig várják a kereskedeli és iparkamara összesítését - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádiónak. Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy vannak fokozati a járvány terjedésének és hatásainak, ennek megfelelően fognak reagálni.

Arról is beszélt a gazdasági tárca vezetője, hogy 4 százalék körüli növekedésre tervezték az idei költségvetést, ugyanakkor az előrejelzés alapján az sem kizárt, hogy növekedés helyett akár 0,3 százalékos visszaesés lesz.

A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat. A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni - ismertette a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

Figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni. A minisztériumban több lépcsőben gondolkodnak, vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni abban az esetben, ha a vírus csak gazdasági lassulást, és milyet, ha nagyon mély válságot okoz. A gazdálkodók valós igényére kell reagálni, és megvédeni az elmúlt tíz eredményeit - hangsúlyozta a miniszter.

Beszélt arról is, hogy a válság egyes esetekben megnehezítheti a lakossági hitelek törlesztését. Az új hitel felvételét tervezőknek maximális óvatosságot javasolt a miniszter.

A Pénzügyminisztériumban rendelkeznek azzal a tájékozottsággal és tapasztalattal, ami egy ilyen helyzetben az azonnali, sürgős lépések megtételéhez szükséges. A magyar kormányban megvan az a képesség, hogy gyorsan, szinte akciószinten tud reagálni a felmerülő helyzetekre. Példaként a tavaly elindított gazdaságvédelmi akciótervet említette, amelynek lépései részben már hatottak, miközben máshol még most terveznek hasonló lépéseket. Hozzátette, igazán hatékony az lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd.

Arra a kérdésre, hogy a bejelentett 8 milliárd forinton túl számíthat-e az egészségügy további forrásokra, azt mondta, ezt a helyzet fogja alakítani. A legutóbbi hírek alapján az egészségügyi rendszer képes arra, hogy a legnehezebb helyzetre is felkészüljön. Az egészségügyi rendszer működésének a biztosítása nem pénzügyi kérdés - hangsúlyozta -, a tartalékban van arra a pénz, hogy megerősítsék az ellátó rendszert, ha a járvány kiterjedése, mélysége nagyobb lesz annál, mint amire számítottak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Már megkezdődött a jövő évi költségvetés tervezése kormányzati, tárcaszinten. A miniszter nem tartja szükségesnek, hogy újra ősszel fogadja el a parlament a költségvetést. Az előző években már tavasszal aránylag nagy biztonsággal sikerült megtervezni a következő évi költségvetést. Nagyobb tartalékot kell képezni, emellett a gazdaság mindig biztosít annyi mozgásteret, hogy az év közben felmerült többletbevételekből vagy átcsoportosításokból rendkívüli kiadásokat is meg lehessen oldani - fejtette ki.

Ha nagyon bizonytalan lenne a helyzet, fel lehet tenni a kérdést, érdemes-e május-júniusban nekifutni a költségvetésnek, de egyelőre nincs olyan szempont, ami miatt el kellene halasztani - mondta. A miniszter beszélt arról is, hogy azokat a lépéseket kell mérlegelni, amelyek hozzá tudnak segíteni ahhoz, hogy a változó világban stabilizálni tudják a gazdaság növekedését, és mindig az unió átlagos növekedési szintje felett tudják tartani. Az a cél, hogy 2030-ra Magyarország elérje az EU átlagos gazdasági fejlettségének 85-90 százalékát.

Varga Mihály megerősítette, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) ügyében még nincs döntés, hatásvizsgálat zajlik. A tranzakciós adó megszüntetését firtató kérdésre azt mondta, a kormánynak a költségvetés elkészítésekor kell mérlegelnie, mely adóintézkedések a leghatékonyabbak.

Az euró bevezetéséről kifejtette: egyelőre nincs ok arra, hogy Magyarország kapkodjon. Hasonlóan Lengyelországhoz vagy Csehországhoz, úgy látják, hogy a nemzeti valuták rugalmassága alkalmasabbá teszi az országot arra, hogy gyors reakciókat tudjon adni a világgazdaság vagy az európai gazdaság változására - mondta Varga Mihály.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem