Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 9. hetéből.
A világ és különösen Európa bankjai előtt álló kihívásokra, köztük a változó ügyféligényekre, a fintech cégek és a kriptovaluták terjedésére, valamint a magyarországi bankrendszer problémáira hívta fel a figyelmet Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Eurázsia Fórum nemzetközi konferencián csütörtökön, Budapesten.
Az alelnök a lakosságszámhoz viszonyítva túlzottan soknak tartotta a Magyarországon működő 35 bankot, úgy vélte szükség lenne a bankszektor konszolidációjára, elég lenne 4-5 nagybank a hitelezés, a pénzügyi szolgáltatások lebonyolítására.
Ne fizess feleslegesen sokat a bankodnak: válts számlát a Pénzcentrum kalkulátorában!
Nagy Márton megismételte a már korábban hangoztatott véleményét, miszerint a magyarországi bankok szolgáltatásai drágák, és a pénzintézetek nem működnek hatékonyan. Kifejtette, hogy várhatóan még sokáig alacsonyak, nulla közeliek maradnak a kamatok, sőt, előfordul, hogy a lakosság a betétek után negatív kamatot kap, azaz a betétek után az ügyfelek a bankban elhelyezett pénznél kevesebbhez jutnak hozzá, ha a betét futamideje lejár. A jövő nagy kérdésének nevezte, hogy a bankok hogyan tudják majd kompenzálni kieső bevételeiket.
A fintech cégek egyre nagyobb teret nyernek a pénzügyi szolgáltatások terén, ezzel együtt egyre nagyobb számú ügyfelet csábítanak magukhoz. Emiatt a pénzintézetek, a költségek csökkentése érdekében, várhatóan egyre kevesebb dolgozót alkalmaznak majd - mutatott rá Nagy Márton.
Kiemelte: a bankrendszer működésének egyik alappillére a bizalom, és látható, hogy Európában északról délre haladva egyre kevésbé bíznak az emberek a pénzintézetekben. A német és a francia pénzintézetek gyenge teljesítménye is a bizalom csökkenését eredményezte - fűzte hozzá. Ezt a "bizalmi űrt", illetve a hitelintézetek drága működését kihasználva, egyre több területen jelennek meg a fintech cégek a szolgáltatásaikkal. A fintech vállalkozások gyorsak, olcsóbbak a hagyományos bankoknál, ezzel együtt tevékenységük kevésbé szabályozott, így esetenként kockázatosabbak a pénzintézeteknél - figyelmeztetett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ne fizess feleslegesen sokat a bankodnak: válts számlát a Pénzcentrum kalkulátorában!
Nagy Márton kitért a kriptovaluták egyre jelentősebb elterjedésére is, azt mondta a kriptopénzek kibocsátói nem egyszer olyan országokban, területeken vannak bejegyezve, ahol lazábban előírások vonatkoznak pénzügyi szolgáltatásokra, így a kriptovaluták kibocsátására. A bankrendszerek számára kihívást jelent a fiatalok igénye is, hiszen ez a korosztály a gyors, minél olcsóbb digitális szolgáltatásokat részesíti előnyben - mondta Nagy Márton.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







