Az ENSZ kedden közzétett figyelmeztetése szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört ebolajárvány akár 3,6 milliárd dolláros veszteséget is okozhat Afrikának.
A Magyar Bankszövetség iránymutatást dolgozott ki gazdasági szolgáltatók, pénzintézetek számára "járványveszély és járványhelyzet kezelésére", hogy ezeknek az intézményeknek a működése a járvány súlyosbodása esetén is zökkenőmentes legyen. Ezzel kívánják elősegíteni, hogy a különböző szolgáltatást végző vállalkozások egységesen, összehangoltan és magas szinten készüljenek fel a lehetséges járványhelyzetekre. Szeretnék támogatni, hogy az ügyfelek és a társadalom tudatosan, a túlreagálások elkerülésével és mindig az adott járvány sajátosságaira tekintettel vegyenek részt a helyzet eredményes kezelésében. Mutatjuk a javaslataikat.
A Bankszövetség által kidolgozott alapelvek szerint a koronavírus okozta járványhelyzet kezelésére a járvány megelőzésének, illetve terjedése korlátozásának elsőbbséget kell kapnia a pénzügyi intézmények, valamint a kiemelt jelentőségű gazdasági szolgáltatók működtetése során. A közegészségügyi és járványügyi követelmények elsődlegességének figyelembevétele mellett, a vállalkozások a járványveszély vagy a járványhelyzet körülményeihez igazodó módon járjanak el az általuk nyújtott szolgáltatások teljesítése során.
A javaslat szerint továbbá eltérő jogszabályi rendelkezés, illetve hatósági előírás hiányában a vállalkozások felelősek azért, hogy az ügyfelek részére nyújtott szolgáltatásaik korlátozására csak szükséges esetekben, arányos módon, illetve mértékben kerüljön sor. Felhíták a figyelmet, hogy a vállalkozások üzleti tevékenységük gyakorlása során, illetve azzal összefüggésben - a járványveszélyre, illetve az esetlegesen bekövetkező járványhelyzetre hivatkozással -
A vállalkozások ügyfeleik emberi, illetve személyiségi jogainak tiszteletben tartása mellett kötelesek gondoskodni szolgáltatásaik biztonságáról, így a banküzem közérdeknek megfelelő működéséről. Szervezeti, személyi és tárgyi feltételeiket ennek megfelelően - a fokozatosság elvét figyelembe véve - kell az új körülményekhez folyamatosan igazodva kialakítaniuk. A szolgáltatók annak érdekében, hogy tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, folyamatosan együttműködnek a közegészségügyi és járványügyi hatóságokkal, valamint felügyeleti hatóságaikkal.
Fontos tovább, hogy a munkavállalókat megilleti annak a joga, hogy a "vállalkozások", mint munkáltatók gondoskodjanak az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülményekről. A Munka Törvénykönyvének követelménye járványveszély és járványhelyzet időszakában is irányadónak minősül. A vállalkozások mindazonáltal a járványveszély és járványhelyzet okozta rendhagyó helyzetre tekintettel előírhatják, hogy a munkavállalók, illetve azok csoportja átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen, illetve módon (lásd távmunka) végezzék feladataikat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vállalkozások munkáltatóként figyelembe veszik munkavállalóik jogát a munkavégzés aktuális feltételeivel összefüggő korrekt (pontos és naprakész) tájékoztatáshoz. Kötelesek továbbá a munkáltatói utasítások kialakítása során a munkavállalói érdekeket figyelembe venni, a számukra legkevésbé hátrányos döntést hozni, ideértve akár időleges mentesítésüket munkavégzési kötelezettségük teljesítése alól, valamint gondoskodni a munkavállalókat esetlegesen ért hátrányok kompenzációjáról.
Az előzőekben meghatározott általános elvek érvényesülése érdekében a vállalkozások szervezetenként - a Magyar Bankszövetség ajánlásainak önkéntes figyelembevétele alapján intézkedési tervet fogadhatnak el, melyet a járványveszély és járványhelyzet időszakában alkalmaznak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







