Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.
Augusztustól a Gránit Banknál is fix, évi 3 százalékos kamattal érhető el az Otthon Start. A hitelintézetnél korábban évi 2,79 százalékos kamat mellett volt igényelhető a támogatott konstrukció mindazok számára, akik legalább havi 250 ezer forintos jövedelemjóváírást vállaltak a törlesztési számlájukra. A nyár utolsó hónapjában ugyanakkor maradtak még olyan bankok a piacon, ahol 3 százalék alatti kamatszinttel kapható a kedvezményes kölcsön - áll a Bankmonitor elemzésében.
Augusztus elsejétől a Gránit Banknál is a jogszabályi plafon érvényes az Otthon Start kamatára, így a pénzintézetnél már fix, évi 3 százalékos kamattal érhető el a támogatott kölcsön. Ezt megelőzően 2,79 százalékos kamat mellett igényelhették a kedvezményes hitelt azok az ügyfelek, akik havonta legalább 250 ezer forintos jövedelemjóváírást teljesítettek a banknál vezetett folyószámlájukra.
A kamatemelkedés elsőre nem tűnik jelentősnek, a 21 bázispontos emelkedés azonban érezhetően megnöveli az adósok havi törlesztőrészletét. Egy példát vizsgálva: ha valaki 30 millió forint Otthon Start hitelt venne fel 25 éves futamidőre, és nettó 800 ezer forintos jövedelmét a hitelező banknál vezetett számlájára utaltatja, augusztus előtt még évi 2,79 százalékos kamattal kaphatta meg a kölcsönt, aminek a törlesztőrészlete 139 ezer forint körül alakult. Augusztustól viszont ugyanez az igénylő már 3 százalékos kamat mellett juthat a hitelhez, így a havi fizetnivalója megközelítőleg 142 ezer forintra emelkedik.
Ez azt jelenti, hogy havonta körülbelül 3 ezer forinttal, a 25 éves futamidő alatt pedig összességében 976 ezer forinttal kell többet fizetnie annak, aki kivárt az igényléssel.
A hitelintézet korábban az igényléshez kapcsolódó díjak és induló költségek egy részét elengedte, ám ezek a feltételek is érdemben átalakultak augusztusban. A bank korábban egyösszegű jóváírást is kínált a náluk hitelt felvevő ügyfeleknek, a legfrissebb hirdetmények és a honlap tájékoztatása alapján azonban ez a kedvezmény is megszűnt.
Fontos hangsúlyozni, hogy a már meglévő, korábban folyósított kölcsönöket nem érinti a változás, azoknál megmarad a szerződésben rögzített kamat és törlesztőrészlet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Gránit Bank lépése után is akadnak még olyan szereplők a piacon, amelyek 3 százaléknál kedvezőbb kamattal kínálják a támogatott konstrukciót.
- A CIB Banknál az Otthon Start hitel kamata augusztusban évi 2,95 százalék,
- míg a MagNet Banknál 2,80 százalék.
- Az MBH Banknál évi 2,75 százalékos kamatszinttel érhető el a támogatott hitel a bank kiemelt partnervállalatainak munkavállalói számára, míg a prémium és privátbanki ügyfeleknek évi 2,89 százalékos kamatot biztosítanak.
Természetesen a hitelfelvevők számára nem kizárólag a kamatszint a döntő tényező. Egyes pénzintézetek még mindig jelentős induló jóváírási akciókkal igyekeznek ügyfeleket vonzani, a kedvezmények mértékében pedig komoly eltérések tapasztalhatók a piacon. A legfőbb szempont azonban továbbra is az, hogy az adott bank mekkora hitelösszeget hajlandó folyósítani az adósnak.
Mivel a pénzintézetek hitelbírálati gyakorlata jelentősen eltérhet, előfordulhat, hogy miközben az egyik intézmény gond nélkül jóváhagyja a kért összeget, a másik elutasítja az igénylést. Ez még egy olyan államilag támogatott lakáshitel esetében is megtörténhet, mint az Otthon Start.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






