A Pénzcentrum 2026. szeptember 6.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Még néhány napig kitart a nyárias meleg, a hőmérséklet akár a 34 fokot is elérheti, szerdán azonban markáns időjárás-változás érkezik. A Dunántúlon záporok, zivatarok és lehűlés vetnek véget a szeptemberi kánikulának, miközben keleten egyelőre marad a hőség.
A HungaroMet előrejelzése szerint vasárnap többnyire derült, napos és csapadékmentes időre számíthatunk. Bár az északkeleti és délnyugati tájakon időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, eső nem várható. Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl a levegő, éjszaka pedig 8 és 15 fok közötti minimumokat mérhetünk.
A hét első két napján zavartalanul folytatódik a strandidő. Hétfőn és kedden országszerte sok lesz a napsütés, csapadéknak nyoma sem lesz. A hőmérséklet folyamatosan emelkedik, így míg hétfőn az Északnyugat-Dunántúlon megélénkülő déli szél mellett még csak fokozatosan melegszik a levegő, kedden már 28 és 34 fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
A szeptemberi nyár szerda délután törik meg. A Dunántúlra felhősödés, valamint záporok és zivatarok kíséretében megérkezik a hidegfront, a szél pedig északnyugatira fordulva megerősödik. Az időjárás ezen a napon mutatja majd a legélesebb kontrasztot, ugyanis míg az Északnyugat-Dunántúlon már csak 24-29 fokot mérhetnek, addig az ország keleti felén még 30-36 fokos hőség várható. Estétől a csapadékzóna a középső megyéket is eléri.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







