8 °C Budapest
Excited preschool/school girl, with her caring mother buying her school supplies in the market-retail place, ready for her first day at school

Így kerüli el most sok magyar család az egyszeri nagyobb kiadást iskolakezdés előtt: többet vesztenek, mint nyernek?

2023. augusztus 21. 20:24

A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások. Sokan már előre spórolnak az őszi iskolakezdésre, de a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan idén is lesznek, akik – legalább részben – hitelből teremtik elő az ehhez szükséges, gyermekenként több tízezer forintot. 

Az iskolakezdés korábban is megterhelte a családok költségvetését, idén azonban még mélyebben kell a zsebükbe nyúlni azoknak, akik iskoláskorú gyermeket nevelnek. Az Erste a szülők megkérdezésével felmérést készített a gyerekek őszi beiskolázásával járó várható kiadások alakulásáról. A válaszok alapján a családok kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül a gyerekek beiskolázása, mint tavaly. A legtöbben 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként, ugyanakkor a szülők jelentős része, mintegy ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is.

A beiskolázással kapcsolatos legnagyobb kihívást is az anyagiak jelentik – a lehetséges válaszok közül ezt annyian jelölték meg, mint a szervezési és beszerzési feladatokat összesen. A szülők 73 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet a tanévkezdés, és további 8 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Ezzel szemben mindössze a szülők 5 százaléka mondta azt, hogy az iskolakezdés anyagi szempontból semmilyen problémát nem okoz a számára.

Hogy az iskolakezdés mekkora terhet jelent a családoknak, azt jól mutatja: a válaszadók alig harmada gondolja úgy, hogy a rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket. A többség ezért inkább már hamarabb elkezd félretenni a várható kiadásokra, illetve sokan – például önkormányzatoktól, alapítványoktól kapott – támogatásból, valamint kölcsönből teremtik elő a hiányzó összeget. A szülők negyede nyilatkozott úgy, hogy a korábbi években vett már fel hitelt a tanévkezdés finanszírozására. A többség az egyszerű, "utólag" felvehető hitelt preferálja, és különösen fontos az alacsony kamat és törlesztőrészlet.

A tanévkezdés költségeinek előteremtéséhez, a családi költségvetés egyensúlyának fenntartásához nyújt segítséget a pár kattintással igényelhető részletfizetési lehetőség, az Erste EasyPay. Részletfizetésre a 20 ezer forintot meghaladó költések esetén van lehetősége a meglévő hitelkártyával vagy folyószámlahitellel rendelkező ügyfeleknek, akik így egyenlő részletekben fizethetik vissza kiadásaikat a hitelkeretük terhére. A szolgáltatást a George mobilapplikációjában vagy webes felületén, a költések könyvelését követően lehet igényelni. A szolgáltatással ráadásul most három hónapon át kamatmentesen, egy egyszeri 490 forintos díj megfizetésével lehet átmeneti segítséghez jutni, és abból akár a beiskolázás költségeit állni – mondta el Setényi Andrea, az Erste Lakossági Fedezetlen Hiteltermék- és Portfóliómenedzsment területének vezetője. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?