Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: a legfrissebb adatok szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban.
Meglepő dolgokat közölt az Erste a babaváróról: ezek a párok csaptak le tömegével az állami milliókra
Az Erste a Babaváró 2019-es indulása óta csaknem 31 ezer hitelt folyósított összesen 301 milliárd forint értékben. A pénzintézet ügyfeleinél eddig közel 17 ezer gyermek született, és további több mint 4300 magzatot jelentettek be a párok. Csaknem kétezer családnál már a második, további 43 pár esetében pedig a harmadik gyermek is világra jött a Babaváró igénylése óta – ismertette a pénzintézet a Pénzcentrummal csütörtökön.
Az Erste a Babaváró hitel 2019-es indulása óta 33 ezer házaspár igényét fogadta be, az ügyfelek összesen 323 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek. A már folyósított Babaváró hitelek összege meghaladta a 301 milliárd forintot. A Babaváró hitelek 37 százalékát Budapesten, 63 százalékát vidéki városokban igényelték. Az átlagos hitelösszeg 9,85 millió forint, az ügyfelek 94 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött – mondta el Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Babaváró hitel indulása óta a bank ügyfeleinél közel 17 ezer gyermek született, és további több mint 4300 magzatot bejelentettek a párok. Már nem csak a 2019-es, de a 2020-as és 2021-es babavárósok 60 százaléka is teljesítette a gyermekvállalási feltételt. Közel kétezer családnál nem csak az első, de a második gyermek is a világra jött a Babaváró igénylése óta, további 43 pár esetében pedig már három gyermeknek örülhetnek. A legtöbb gyermek azoknál a családoknál született, akik 2020-ban vették fel a Babavárót a pénzintézetnél. Ezeknél a pároknál mostanáig 6300 gyermek jött világra, ezen belül 649 párnál a második, 8 esetben pedig már a harmadik is megszületett.
A statisztikai adatok szerint a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, Magyarországon jelenleg a párok átlagosan 31 éves korukban várják az első gyermeküket. Az Ersténél Babavárót felvevők megoszlása is ennek megfelelően alakul: az ügyfelek 68 százaléka elmúlt 30 éves. A bankszektor átlaga ennél valamivel magasabb, a babavárós ügyfelek 75 százaléka betöltötte a 30-at. Az Erstét tehát a piaci átlaghoz képest nagyobb arányban részesítették előnyben a fiatalabb gyermekvállalók.
Az adatokból kiderül még az is, hogy a Babavárót jellemzően a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők veszik fel. Az Erste babavárós ügyfelei közül a nők esetében 56 százalék a diplomások és 37 százalék az érettségizettek aránya, míg a férfiaknál ez 45 illetve 41 százalék.
A program folytatása körüli bizonytalanság miatt tavaly év végén megugrott a kereslet a Babaváró iránt, az Erste az utolsó két hónapban az egész 2022-es, újonnan folyósított hitelállomány negyedét utalta ki. Részben az előrehozott kereslet miatt a folyósított hitelösszeg 3 százalékkal nőtt 2021-hez képest. A tavalyi hajrá a lakáspiac drasztikus visszaesésével együtt azt eredményezte, hogy idén csökkent az új igénylések száma.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hitel feltételei azonban továbbra is rendkívül kedvezőek, ezért az Ersténél hiszünk benne, hogy a második félévtől újra nőhet, az év egészében pedig így kisimulhat a Babaváró iránti kereslet
– tette hozzá Harmati László.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök